CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

A gondolatok, érzések kihatnak a sejtekre: a LÉLEK és a TEST kapcsolata, amit elhallgat az orvostudomány!

Nyilvánvaló, hogy kapcsolat van a tudat, az elme és annak ereje, hatásai között.

A kétezres éveket követően számos kutatás igazolta, hogy az elme képes kihatni a testre, és más tárgyakra.

A gondolatok tehát még ha majdnem 20 év kellett ahhoz, hogy végre elismerjék, de képesek kihatni a sejtekre is.

Hirdetés

Ezt a híres víz kísérlet is igazolta, amikor a vizet negatív jelzőkkel látták el, és úgy fagyasztották le, a másik adag vizet pozitív szavakkal címkézték fel.

A pozitív vízminta gyönyörű szerkezetben fagyott meg, strukturált jégkristályokat alkotva, a negatív vízminta pedig töredezett és strukturálatlan volt.

A kísérletet számtalanszor megismételték, mindig ugyanazzal az eredménnyel.

létezik egy másik kísérlet is, ami szintén hasonló eredményeket hozott ki.

Az emberi könnycseppeket vetették alá mikroszkópos vizsgálatoknak, és éveken át tartó elemzés során állapították meg azt az érdekes tényt, hogy a könnycseppek szerkezete aszerint változott, és mutatott különféle mintázatokat, hogy milyen érzelmek állta lettek kiválva.

Vagyis a könnycseppek mikroszkopikus szerkezete az érzéseinkkel volt kapcsolatban.

Mi ez, ha nem egy konkrét, megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy az elme, az érzések kihatnak a fizikai létre, a valóságra és a sejtekre?

Ha a gondolatoknak ilyen hatása van, akkor félelmetes belegondolni, hogy milyen hatással vannak a testre és a környezetre a negatív vagy éppen pozitív gondolatoknak.

Egy kutatóorvos, a 76 éves Dumitru Constantin Dulcan neurológus kidolgozott elméletei szerint – melyek kutatásokon alapulnak – 5 perc negatív gondolat és idegeskedés akár 6 órára le tudja ideiglenesen állítani az immunrendszert és blokkolni az agyat bizonyos funkciókban.

Hirdetés

Bizonyára ezt sokan tapasztalták már az életükben is, amikor az idegtől valaki egyszerűen nem tud “gondolkodni”, nyugodt lenni, vagy folytatni az addig végzett napi tevékenységét.

A gondolatoknak, érzéseknek tehát ÓRIÁSI szerepe és hatása van, mára ezt az anyagi bizonyítékokon nyugvó tudomány is kezdi elismerni, látva az egyértelmű összefüggéseket.

A gondolat, elme működése az, ami mozgásban tartja a világot, ami egyszerre képes teremteni és rombolni.

Ezért nem mindegy hogyan gondolkodsz, milyen érzelmi állapotban töltöd a napjaid, mert végső soron ez az, ami meghatározza életed minőségét és az elért eredményeket.

A világon minden rezgésből áll, így amikor gondolsz valamire, különösen, ha az erős érzelmi töltettel teszed vagy fizikailag kimondasz egy szót (különösen, ha azt sokszor teszed), teremtesz.

Ugyan nem azonnal, de elvetsz egy magot, mely előbb-utóbb megvalósul, függetlenül, hogy az pozitív vagy negatív.

A gondolat és az érzelem egy finom rezgés, míg az fizikai anyag ennek egyfajta sűrített, durva formája.

Egy szó mint száz:

Minden rezgésből áll és gondolataiddal, szavaiddal, tetteiddel egyaránt hatsz önmagadra és környezetedre egyformán.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!