Érdekes világMisztikum

A Gondolatoknak VAN gyógyító ereje: Szepes Mária szerint gondolkodni annyi, mint MÁGIÁT gyakorolni

Meg kell értenünk végre teljes súlyában, hogy minden testet öltött dolgunk nemzője a gondolat. Nemzője betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is.

Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.

(…) Abban a pillanatban, amint kristályosan világos, valódi pszichikai és erkölcsi érdekeinket szolgáló gondolatokat helyezünk a destruktív formulák helyébe, oly módon, hogy azok kiszorítják a negatív hatásokat, gyökeres változás áll be életünk minden tendenciájában.

Hirdetés

Az oldó, gyógyító gondolatok megtalálása azért nehéz, mivel a személyiség démoni fertőzéstől kikezdett részei védekeznek a fénybe helyezés minden kísérlete ellen.

A legintelligensebb embernél is szinte értelemzavar mutatkozik e pontokon. (…)

Mindazonáltal addig is, míg gyarapodó ismereteink, segítőtársaink, végül az önanalízis támogatásával rátalálunk egyéniségünk minden betegséggócának sajátos szellemi ellenszérumára, vannak bizonyos törvények, amelyeket belső és külső magatartásunkban sem szabad többé figyelmen kívül hagynunk.

A lélek egészségének olyan törvényei ezek, mint a test elemi higiéniai szabályai.

E törvényeket négy pontban foglaljuk össze:

  1. A barátságtalan légkört árasztó embert taszító, láthatatlan örvény zárja körül.
  2. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tőle.
  3. A félelem és elkeseredés betegséget okoz, és balsorsot idéz fel.
  4. A sérelmeit, fájdalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s előbb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára.

Ezért:

Soha senkihez ne legyünk barátságtalanok, ég gondolatban sem!

Ne panaszkodjunk!

Ne engedjük át magunkat az elkeseredésnek és félelmeinknek!

Hirdetés

Kerüljük a gonosz, maró, elégedetlen gondolatokat és meghatározásokat!

Mi a kivezető út ebből a már eléggé krónikus állapotból?

Mindenekelőtt az, hogy megváltoztatjuk szemléletünk alapját. Nem a külső jelenségeket, hanem saját belső magatartásunkat ismerjük fel a bennünket ért sérelmek kiváltó okaként. Az élet rejtett, legmélyebb törvénye gyanánt állítjuk világképünk középpontjába a tételt, hogy a külső események mindig másodlagosak.

Az ember szellemének és jellemének a történésekhez való viszonylata határozza meg jó vagy rossz sorsát.

Senki se várhatja azt, hogy húsz-harminc év alatt beidegzett rossz szokásaitól két nap alatt megszabadulhat. A helytelen irányba vezető medrek feltöltése sok önmegtagadással jár, s míg a gondolatáramok új, egészségesebb medreket vájnak maguknak, az is időbe telik.

Nem szabad megengednünk, hogy akár egyetlenegyszer is reménytelen kesergés legyen úrrá rajtunk. Végcélunk az, hogy gondolkodásunk villamos kapcsolótáblává váljék, melynek fogantyúit akaratunk irányítja.

Aki sorsán, depresszióin, démoni kötésein úrrá akar lenni, annak úrrá kell lennie gondolatain.

A pozitív ember tudja, hogy útja különféle küzdelmeken, akadályokon át az önmegváltás célja felé vezet.

Kitartás és akarat segítik előre, de megismerése és intuíciója irányítja. Vigyázzunk ezért a szavakra, amelyek agyunkban elhangzanak!

Szepes Mária

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.