Misztikum

A halálból tért vissza ez a kisfiú: elképesztő dolgokat mesélt arról, hogy mi van “odaát”

A túlvilági élmények közül az egyik legfelkavaróbb, legtöbbet vitatott eset… vajon tényleg járt ez a fiú a másik oldalon?

Egy borús vasárnapon szörnyű dolog történt egy 8 éves kisfiúval Andyvel, aki autóval tartott hazafelé a szüleivel.

Egy útkereszteződésben aztán ironikus módon egy mentőautóval ütköztek.

Hirdetés

Andy azonnal életét vesztette még a helyszínen, és a mentők nem is tudták újraéleszteni azonnal. Egymás után kétszer is “elvesztették”.

Utólagos elmondása szerint ez olyan volt, mintha egymás után kétszer halt volna meg.

Az Észak-Karolinai Carolinas Medical Center orvosainak ismét sikerült a fiút újraéleszteniük.

A súlyos sérülések miatt az orvosok nem voltak bizakodók Landon sorsát illetően, amit közöltek is Julie-val.

De két hét kóma után Landon kinyitotta szemét, és magához tért.

Édesanyja folyamatosan imádkozott, de közben kérdések fogalmazódtak meg benne, hogy miért kellett ilyen szörnyűséget átélniük, miért nem küldött Isten őrangyalokat, akik vigyáztak volna rájuk.

Landon csodával határos módon agysérülés nélkül ébredt fel.

Julie-nak közölnie kellett, hogy mi történt a fiú édesapjával, ezért meg is kérdezte, hogy:

“Tudod, hogy hol van édesapád?”

Hirdetés

– így igyekezett felvezetni a tragédia bejelentését.

Nagy meglepetésére Landon bólogatni kezdett és közölte, hogy látta az apját a mennyben.

És még a két testvéréről is tudomást szerzett, akikről sosem beszéltek neki, ugyanis Landon előtt Julie-nak két vetélése is volt.

Elképesztő történet!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.