CímlapsztorikEgészségünk

Küzdjünk együtt az iskolai, óvodai, bölcsődei orvosi igazolások eltörléséért!

Adjuk vissza a kiskorú gyermekért való felelősséget a szülőnek!

A 20/2012 EMMI rendelet 51. § (1) bekezdése, amely szabályozza az iskolai hiányzások igazolásának a módját, nem egyértelműen fogalmaz, így a mindennapi iskolai és orvosi gyakorlatban sok problémát okoz. Orvosszakmai szempontból nem állja meg a helyét, gyakorlatilag betarthatatlan.

Korábban a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is jelezte az orvosi igazolásokkal kapcsolatos aggályait, azonban érdemi előrelépés az elmúlt évtizedekben nem történt.

Hirdetés

Az alábbi rendelet mind a szülőknek, mind a gyermekorvosoknak, mind pedig a pedagógusoknak számtalan kellemetlenséget okoz.

Az idézett jogszabály: “A beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt.

Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik a többi gyermektől, tanulótól való elkülönítéséről, és kiskorú gyermek, tanuló esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíti a gyermek, a tanuló szüleit.

Azt, hogy a gyermek, a tanuló ismét egészséges és látogathatja a nevelési-oktatási intézményt, részt vehet a foglalkozásokon, orvosnak kell igazolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát is.”

Az igazolásokkal kapcsolatos Minisztériumi és iskolai vélemények alapján is látható, hogy a szabályozás nem egyértelmű, több helyen ellentmondásos.

A betegség utolsó napjának igazolása a szokványos esetekben felesleges és káros is, hiszen ha a már gyógyult gyermeket visszarendeljük a betegek közé, ismételt fertőzés kockázatának tesszük ki őt és hozzátartozóját. Nem beszélve arról, hogy hányás, hasmenés, menstruációs görcs, stb. javulása – ahogy annak fennállása sem – orvosi vizsgálattal nem észlelhető.

A legtöbb betegségről csak úgy tudna kiállítani valóban hiteles igazolást a kezelőorvos, ha 24 órában a gyermek mellett tartózkodna, folyamatosan megfigyelve őt.

A rendszer nem csak a szülőket, hanem a gyermekek gyógyításáért felelős orvosokat is megalázó helyzetekbe hozza, sok felesleges munkával terheli. Ezek az adminisztratív feladatok a súlyosabb beteg gyermekek ellátásától vonnak el értékes időt.

A fenti okok miatt szükségesnek látjuk ezen a területen a mielőbbi rendeletmódosítást.

Hirdetés

Javaslatunk a következő: 51. § (1) A beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt.

Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik a többi gyermektől, tanulótól való elkülönítéséről, és kiskorú gyermek, tanuló esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíti a gyermek, a tanuló szüleit.

Orvosi igazolásra csak a 18/1998. (VI.3.) NM rendeletben szereplő járványügyi jelentőségű megbetegedések kapcsán van szükség. Ha a szülő meglátása szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik az otthoni ápolásról, ha úgy ítéli meg, orvoshoz fordul.

A hiányzás időtartamát minden esetben a szülőnek kell igazolnia.

Ha a kollégiumban lakó tanuló hazautaztatása nem oldható meg, az egészséges tanulóktól el kell különíteni.


A PETÍCIÓT MAGÁT IDE KATTINTVA TUDOD ALÁÍRNI!

Aláírás esetén hasznos lenne, ha a megjegyzésben feltüntetné, hogy milyen minőségében írja alá (pedagógus, szülő, egészségügyi dolgozó, orvos, stb.)

Dr. Tordas Dániel

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.