Érdekes világMisztikum

A “halva született” elveszett sziget: ez még Csernobilnál is riasztóbb!

Az egykori sziget napjainkban sem közelíthető meg a szárazföld felől…​

A hely megközelítése nem egyszerű:

Moszkvától 3500 kilométeres távolságra fekszik egy félsivatag közepén, Üzbegisztán és Kazahsztán határán.

Hirdetés

Az egykori sziget napjainkban sem közelíthető meg a szárazföld felől utak híján, így csak kisrepülőgéppel lehet oda eljutni.

A rendkívül eldugott helyszínválasztás nem volt véletlen, ugyanis ez volt az egyik legfontosabb biológiai fegyvergyár és teszt-terület a szovjet időkben.

Itt tesztelték a háború esetén bevethető borzalmas vírusaikat és baktériumaikat az antrax-tól (lépfene) a tífuszon, tularémián, brucellózison és kifejlesztett himlőfajtákon keresztül a pestisig.

Az üzemet 1954-ben alapították, a hozzá tartozó várossal, Kantubek-kel együtt, ahol az ott dolgozókat és családjaikat szállásolták el, mintegy 1500 embert.

A szigeten fénykorában, a hatvanas években még diszkó és mozi is volt a repülőtér és a kikötő mellett.

A város természetesen szigorúan titkos volt, egyetlen térképen sem szerepelt.

A sziget léte 1960-ban a CIA tudomására jutott, de nem tulajdonítottak neki komolyabb jelentőséget. Pedig nem ártott volna.

Az ott dolgozok elmondása szerint hatalmas erjesztőkádakban nevelték az antrax-törzseket és egyéb kórokozókat, melyeket genetikailag úgy módosítottak, hogy azok ellenállók legyenek az ismert oltásokkal és gyógyszerekkel szemben.

„Jókora kádakban gyengéden tápláltuk ezeket a tenyészeteket, mintha sört érleltünk volna”.

Hirdetés

A helyszín – az Aral-tó által körbeölelt sziget – lehetővé tette a szabadtéri teszteket is, melyeknek következtében gyakoriak voltak a balesetek is.

1971-ben például elszabadult egy himlőjárvány, ami mintegy 10 embert fertőzött meg és hárman (egy nő és két gyerek) bele is haltak a vélhetően génmódosított vírusfertőzésbe.

1988-ban mintegy 50.000 szaiga antilop hullott el néhány óra alatt a teleptől nem messze fekvő sztyeppén.

Sok, nagyon sok szóbeszéd terjed a környéken a telep viselt dolgairól, a helyiek nem is nagyon merészkednek a környékére. Pedig az egykori sziget ma már minden további adminisztratív nehézség nélkül látogatható, ugyanis a telepet 1991-ben hivatalosan bezárták.

A személyzetet és a fontosabb berendezéseket néhány hét alatt evakuálták, minden mást egyszerűen és (természetesen, csakúgy, mint a Poligonban) őrizetlenül hátrahagytak.

Persze ezt a kitelepítést is sikerült úgy igazán oroszosan végrehajtaniuk: 1988-ban több száz tonna lépfene-spórát – ez több millió ember kiirtására elegendő mennyiség – egyszerű acéltartályokban az Uralbeli Szvedlovszkba szállították, és ott közvetlenül a talajfelszín alá temették el.

Ott később egy technikus hibájából több mint 66 ember halt meg egy váratlanul felbukkanó fertőzésben, vélhetően lépfenében. Több nemzetközi expedíciót is indítottak az egykori szigetre azóta, hogy feltárják a veszélyeket, és mindegyik riasztó jelentésekkel tért vissza.

A legfőbb probléma, hogy az Aral-tó fogyásával párhuzamosan a parttól széles vízfelülettel elválasztott szigetből egy földnyelv alakult ki, ami már nem tudja megakadályozni az esetleges járványok terjedését.

Egy 1995-ben megkezdett amerikai tudományos projekt keretein belül 11, addig feltáratlan dögtemetőt próbáltak dekontaminálni, és ebből hat helyszínen máig fertőzni képes lépfene spórákat tártak fel.

Az „alap” lépfene (antrax) ritkán fertőz meg embert, leginkább a kérődzők között (szarvasmarha, kecske, juh, teve, antilop) terjed.

Emberre akkor terjed át, ha az a fertőzött szövetekkel vagy a lépfene spóráival érintkezésbe kerül.

Az „alap” baktérium emberről emberre nem terjed.

Ezzel szemben 1935-ben Oxfordshire-ban egy fertőző marhából izolálták először az úgynevezett Vollum-törzset, mely már alkalmas volt biológia fegyvernek.

Ezen kívül ismert még a a virulens Ames-törzs, melyet az öt halálos áldozatot követelő 2001-es amerikai lépfenetámadásoknál használtak.

A betegség az emberen megfázás vagy influenzaszerű tünetekkel jelentkezik, melyet néhány napon belül általában halálos légzésleállás követ.

A lépfene halálozási rátája 92%, korai felismeréssel ez az arány 45%-ra csökkenhet.

A baktérium spórái a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben ellenállóak, és akár évtizedekig is fertőzőképesek maradnak.

A helyszínen a fertőzésben elhullott állatok tetemei mellett egy szintén fertőzés következtében elhunyt nő sírját is feltárták – az ő történetét hűen őrzik a szovjet levéltárak elfelejtett rekeszei valahol a Kreml mélyén.

Az egyik amerikai megfigyelő írta a szigetről a jelentésében: „Furcsa, mert a helyszín tele van ellentmondásos elemekkel, mint például egy játszótér falára felfestett rajzfilmbeli kacsa.

Emellett a helyszínen nincs egyetlen madár, vagy rovar sem, minden rendkívül csendes és elhagyatott.”

Forrás: Passport.blog.hu

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.