CímlapsztorikMisztikum

A Holdról irányíthatja a földi folyamatokat a világelit? Az űrhajósnő kitálalt?

Egy bizonyos Niara isley megdöbbentő dolgokat és összefüggéseket tárt fel.

Ha igaz amit állít akkor az emberiség már rég megvetette a Holdon a lábát és mindent onnan irányítanak, ami a Földön zajlik?

Niara Isley neve sokak számára ismerős lehet.

Hirdetés

Ő az az állítólagos űrhajósnő, aki a Holdon több alkalommal is járt.

Sőt, állítása szerint éveken át tartó szolgálatot is teljesített, erről részletesebben ebben a cikkben írtunk korábban.

Niara a későbbiekbe is többször árult el további részleteket az állítólagos Holdon virágzó alternatív emberi és idegen civilizációval kapcsolatosan.

Elmondása szerint ez egy olyan zárt világ, ahová az emberiségből csak a kiválasztottak juthatnak fel.

Ezek között is két csoport van.

A legtöbben azok vannak, akik dúsgazdagok és bevásárolták magukat ebbe a tökéletes holdi társadalomba, míg vannak akik tudásuk lévén juthattak fel a Holdra.

Aki feljut, hónapokon át tartó beilleszkedési protokollon esik át, hogy képes legyen érdemben kommunikálni és együtt élni a földönkívüliekkel.

Aki a Holdra emigrál, annak bizonyos értelemben nincs visszaút.

Akit mégis “haza küldenek”, annak emléktörlésen kellé átesnie. Semmire sem fog emlékezni, mígnem új személyazonossággal visszahelyezik a földi társadalomba.

Hirdetés

A Holdon valóban több száz millió földönkívüli él, de nagyon hasonlítanak hozzánk, emberekhez.

Leginkább úgy lehetne leírni őket, mint a Földön élő indiai népet, de a bőrük hófehér holdi környezet miatt, és mert a Hold sötét oldalán élnek, amit ugyebár ér a Nap fénye, de üvegkupolák alatt élnek egész életükben.

Nincs hierarchia, hatalmi rend, mindenki hasznos tagja a társadalomnak, mely pénz és vallások nélkül működik.

Alig vannak nézeteltérések, mert konfliktuskezelési alapokat tanítanak minden “Holdra érkező bevándorlónak”.

Itt az erőszak legkisebb jele is azt vonja magával, hogy azonnal “kiemelnek” a kolóniából, és visszaküldenek a szülőbolygódra

Valójában már egy ideje minden, ami a Földön zajlik, azt a Holdon élő és működő elit irányítja – állítja Isley.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.