Tudomány

A kínaiak szerint a “gyerekek is nyugodt szívvel beolthatók”

Hamarosan 3-17 éves korúaknál használhatják.

Ez már a kötelező védőoltás felé vezető út első lépcsője?

Mi a véleményetek a kötelezővé tételről?

Hirdetés

A kínai Sinopharm gyártója még ennél is érdekesebb dolgokat mondott.

A kínai vezérigazgató és a gyerekek oltása

A Sinopharm kínai cég vezérigazgatója szerint hamarosan használhatják majd a 3-17 éves korosztálynál is az oltóanyagot

írja a hvg.hu.

A Portfolio.hu is azt írja, hogy:

A 3-17 éves korosztály is megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást – mondta Liu Jingzhen, a kínai Sinopharm vakcinagyártócég vezetője nemrég egy tévéinterjúban, amit a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság oldala szemlézett.

Jingzhen elmondta, a klinikai vizsgálatok azt mutatják, nincs nyilvánvaló különbség a fiatalok és a 18-59 éves korosztály adatai között.

Úgy gondolják, hogy hamarosan már használhatják a vakcinát majd a 3-17 éveseknél.

A gyerekeknek szánt kötelező védőoltás első lépcsője?

Egyesekben felmerült, hogy ez lehet az első, vagyis inkább a nulladik képcső afelé, hogy kötelezővé tegyék a védőoltást.

Hirdetés

Egyrészt a felnőttek védőoltását nehezebb jogilag kötelezővé tenni és a társadalom nehezebben is fogadná el, noha a gyerekére mindenki érzékenyebb.

Ugyanakkor a gyerekek tolásának szükségességét a vakcina gyárosok több tudományos ténnyel is alá tudják támasztani.

A gyerekek beoltásának ugyanis TÉNYLEG lenne értelme tudományos szempontból, bármilyen ijesztően is hangzik.

A Harvard Egyetem professzornője is felvetette az elmúlt hónapokban, hogy a járvány megfékezéséhez szükséges nyájimmunitás a gyerekek “védetté tétele” nélkül lehet, hogy soha nem érhető el.

Kérdés az, hogy ki lenne hajlandó beoltatni a gyerekét frissen fejlesztett vakcinákkal, és mi garantálja, hogy 5-10 év múlva nem jöhetnek ki mellékhatások?

A mérleg másik serpenyőjében azonban az a közegészségügyi veszély van, mely letarolhatja a bolygót, oylan mutációknak utat engedve, melyek előbb vagy utóbb már a gyerekekre is rendkívül veszélyes lehet…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.