CímlapsztorikÉrdekes világ

A magyar elit is érintett lehet az országszerte és a világban zajló gyermekkereskedelemben?

Sokkoló bizonyítékok kerülhetnek elő. Az Epstein botrány szálai akár hazánkig is leérhetnek…?

Ugye mindannyian emlékszünk az USA-ban hihetetlenül nagy port kavart ügyre, melyben kiderült, hogy Jeffrey Epstein egy pedofil, gyermekeket elraboló és molesztáló hálózatot hozott létre.

Ezt a hálózatot pedig rengeteg híres és b efolyásos ember vette igénye

Hirdetés

Köztük politikusok, média szereplők, filmcsillagok és közéleti vezetők.

Epstein a tárgyalása előtt közvetlenül lett állítólag öngyilkos, amit az őrök “nem vettek észre”.

Pont a tárgyalás előtt, ahol neveket mondhatott volna, vagyis fejek hullottak volna…

A titokzatos és beteg ügynökség, amely nemcsak Kelet-Európából, hanem a világ minden részéről szállította a fiatal lányokat Epstein hálózatának – nem élte túl a pedofil botrányt, Palm Beach-i irodája elhagyatottan áll.

Az Epstein halála után egy ideig bujkáló, majd Brazíliából előkerült Brunel ellen pedig a francia rendőrség folytat eljárást.

A dolog érdekessége azonban ott kezdődik, hogy kik lehettek benne ebben a hálózatban.

Noha egyelőre konkrét nevek és bizonyítékok nincsenek, egyesek szerint Epstein hálózatához köze lehetett magyar személyiségeknek, akár vezető, elit pozíciókban is.

Sőt a hazánkban az elmúlt 20-30 évben történt gyermek eltűnések egy részére megadhatja a választ ez a hálózat.

Az MC2 által is zsürizett egyik magyarországi „szupermodell” versenyt például az alábbi szöveggel reklámozták:

Hirdetés

A verseny célja tehetséges fiatal lányok megtalálása, „akik mindennemű tapasztalat, fotók (portfolió) és pénz befektetés nélkül akár egy hónapon belül nemzetközi divatmodellé változhatnak. Mindez lehetséges, csak jelentkezni kell és bejutni a döntőbe.”

(Az MC2 Facebook oldalán 2016-os az utolsó bejegyzés, a megadott telefonszámaikon nem érhető el előfizető.)

A „mindennemű tapasztalat és pénz befektetés nélkül” Amerikába kiutaztatott kislányoknak rá kellett ébredniük a keserű valóságra: nagyjából egy százalékuk volt olyan kiugró tehetség, akiből csakugyan sztármodell lett.

A többiek a modellvilág zavaros mélységeiben keringő szexuális ragadozók áldozatává váltak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.