CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

A népirtás 10 lépése: sorra valósul meg, minden a terv szerint…?

Tényleg átléptünk a “vészkorszakba”, és megindult az emberi populáció “tarvágása”?

Ha tudtok a sorok között olvasni, akkor tisztában lesztek vele, hogy melyik szakaszban vagyunk épp…

A népirtás témájával foglalkozó amerikai kutató, Gregory H. Stanton megvizsgálta a múltban lejátszódott különböző népirtások folyamatát. Felismerte, hogy ez a folyamat egy bizonyos minta szerint épül fel, azaz bizonyos megfigyelhető lépések mentén bontakozik ki az az út, amely végül a népirtásig vezet.

Hirdetés

Ezek a szimptómák nem feltétlenül egymásra következően jelennek meg; egy és ugyanazon időben, egymást átszőve is feltűnhetnek.

Első szakasz: az osztályozás

Az emberek kategorizálása. Beazonosítása annak az embercsoportnak, akik a „problémát” okozzák, akik „veszélyt” jelentenek a társadalomra.

Ennek az embercsoportnak a meghatározása a múltban egy bizonyos etnikumhoz való tartozás, nemi, vallási vagy nemzeti hovatartozás alapján történt.

Most azonban, ebben a mai háborúban nem ilyen szempontok szerint azonosítják be a veszélyt jelentő embercsoportot.

Például egyesek szerint oltalanaok és oltottak… De lehet hogy mindez “puszta véletlen”, ahogy mondani szokták.

Második szakasz: szimbólumok használata

A célcsoport kiemelése a tömegből, egy látható megkülönböztetést alkalmazva.

Ezt az eszközt ma fordított pszichológiával alkalmazzák. Azok vannak biztonságban, azok a jó állampolgárok, a mintapolgárai az új világrendnek, akik eltakarják az arcukat.

Vagy mint régen a sárga csillag ugyebár…

Hirdetés

Modern korunk sárga csillagja talána maszk vagy a védettségi igazolvány?

Harmadik szakasz: hátrányos megkülönböztetés – megfosztás a jogoktól

Az uralkodó politikai elit rendelkezéseket, törvényeket hoz, betartandó kötelességeket, követendő modelleket állít. Hatalmukban áll, hogy megtagadják a célcsoport jogait. A jogok megtagadása mindig a felemelkedő diktatúra tünete.

Lásd oltottak és oltatlanok közti jogegyenlőtlenség.

Megmondják, hány emberrel találkozhatsz, milyen közel mehetsz valakihez, a szabad mozgáshoz való jogodat elvették. Az események, családi összejövetelek le vannak tiltva. A kultúrát szétzúzták.

Negyedik szakasz: az ember megfosztása emberi mivoltától

A diszkriminált csoport emberi mivoltának degradálása, melyet folytonos propagandán keresztül fejtenek ki.

Az uralkodó osztály, a szervezet, felhasználva a médiát és a lakosokat, rendszeresen gyalázkodó, sértő kifejezésekkel jellemzi a célcsoport tagjait.

Felcímkézik őket, hogy elvegyék emberi méltóságukat: összeesküvéselmélet-hívő, oltásellenes.

Párhuzamot vonnak, sugallnak a terrorizmussal: fanatikus, őrült, önző pszichopata. Betegségterjesztő, piszkos, nem higiénikus emberek.

Egy állam vagy intézmény, egy szervezet elkezd népirtásra, gyilkosságra irányuló terveket készíteni.

Ez a szakasz sem ismeretlen előttünk. Korábban is volt már példa hamis, megrendezett, előre megtervezett eseményekre, melyeket akár emberek megöléséig vezettek el.

A színpadon próba folyik: végigpróbálják a lehetséges válaszokat és szituációkat.

Ötödik szakasz: a megosztás, polarizálás

Az ellentét szándékos feltüzelése a tömegek és a megkülönböztetett kisebbség között.

Ebben manapság nagy szerepet vállal a média. Elülteti azt a hitet, hogy az egészséges emberek „tünet nélküli” betegséghordozók. Irányításunk alá kell helyeznünk, be kell zárnunk őket, máskülönben kockáztatjuk az összes többi ember életét. Valójában miattuk, a megszorítások visszautasítása miatt kell tovább folytatni a lezárásokat.

Ez az érzelmi zsarolás úgy van megkonstruálva, hogy a nyomást a célcsoportra helyezze.

Hatodik szakasz: az előkészület

A megkülönböztetett kisebbséget beazonosítják és elkülönítik. Gyakori a deportálás és elkülönítés.

Ma mindez fordított pszichológiával történik. A tömegek azok, akik meg vannak jelölve. És ha nincs rajtad a jel, te vagy az, aki el van különítve a társadalomtól. Az első jel a maszk volt.

A második jel az oltási könyv, és itt még nem fog megállni a dolog…

Hetedik szakasz: az üldözés

A beazonosított csoport a gyakorlatban is megtapasztalja az elkülönítést. Tulajdonukat elvehetik. Kényszeríthetik, hogy egy azonosító jelképet viseljen.

Lásd a maszk…?

Valaki az Egyesült Államokban már javasolta, hogy azoknak, aki nem kapják meg az oltást, valamilyen jelképet kellene viselniük.

Nyolcadik szakasz: a megsemmisítés.

Ez az, ahol a mészárlás elkezdődik, de nem mészárlásnak hívják, hanem megsemmisítésnek.

Mert az áldozatokat nem tekintik teljes mértékben emberi lénynek.

A népirtás különböző szinteken folyik. Részben önkéntes alapon.

Természetesen ennek nincsenek tudatában az emberek. De belemennek. Elfogadják a lezárásokat, és ennek folyományaként meghalnak.

Elveszítik a megélhetésüket, és emiatt, kétségbeesésükben meghalnak. Szívinfarktus, túladagolás, öngyilkosság.

Nem is hangzik valódi népirtásnak nem igaz?

De talán éppen ez a cél… Ki tudja?

Kilencedik szakasz: add fel az életed a biztonságért cserébe

A túlélőknek pedig folyamatosan felkínálják a megoldást.

A szabadságukért cserébe biztonságot kapnak.

“Megvédenek” mindentől, cserébe azért hogy minden tudhassanak rólunk és hogy tudatunk, gondolkodásunk nyílt könyv legyen számukra.

Hogy kvázi a tulajdonaik legyünk. Hogy birtokolhassanak.

Tizedik szakasz: a tagadás

Az elkövetők tagadják a szisztematikus hátrányos megkülönböztetést és az emberek tömeges lemészárlását. Gyakran az áldozatokat hibáztatják. Elrejtik a bizonyítékokat, és megölik a tanúkat.

Nos… Mit gondoltok?

Részlegesen már itt tartunk…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.