CímlapsztorikÉrdekes világ

A Pentagon titkolózik az ufóról, ami nemrég a Földbe csapódott

Furán titkolózik az amerikai hivatal arról az objektumról, amely a Pentagon tisztviselője szerint idegen szonda is lehet.

Ufó csapódhatott a Csendes Óceánba, a Pentagon hallgat?

Az információs szabadságról szóló amerikai törvény segítségével próbálták újságírók kideríteni, hogy mit tud az USA hivatalosan arról a jelentős felfedezésről, hogy 2014-ben egy csillagközi objektum becsapódott a Földbe.

Ez az objektum egyébként az, ami a Pentagon AARO vezetője szerint egy idegen szonda is lehet.

Hirdetés

Egyelőre furán késlekedik a dokumentumok kiadása, ez pedig az ufó hívők számára egy nagyon erős muníció.

Forró-ponthoz érkezett az ufó észlelés globálisan világszerte

Jelenleg úgy tűnik, minél többet tudunk meg róluk, annál kevesebb a biztos pont.

Februárban amerikai vadászgépek több azonosítatlan repülő tárgyat is kilőttek ugyan, de azóta sincs hír arról, hogy miként halad a roncsok előkerítése, egyáltalán találtak-e valamit.

Vagy hogy folynak-e még a munkálatok, ahogy a vadászok fedélzeti műszerei által rögzített videókat sem hozták nyilvánosságra, pedig az sejthető, hogy legalább egy esetben jó látási körülmények között, nappal, nagyon fejlett érzékelő rendszerrel felszerelt vadászgépekkel történt az elfogás.

A kínai kémballonok esetében szokatlan módon villámgyorsan mindent megmutattak a köznyilvánosságnak, és azóta számos pilóta is elmondta, hogy amikkel ők találkoztak, azok nem hasonlíthatók egyetlen ballonhoz sem.

Az Űrhaderő váratlan beismerése

Tavaly az Űrhaderő váratlanul beismerte, hogy ez a 2014-es meteor (IM2) valóban a rendszerünkön kívülről származik.

További érdekesség, hogy Sean Kirkpatrick, a Pentagon azonosítatlan repülő tárgyakra szakosodott részlegének, az AARO-nak az igazgatója nemrég közösen publikált egy tanulmányt az ismert harvardi kutatóval, Abraham „Abi” Loebbel.

Amelyben elképzelhetőnek tartják, hogy az Oumuamua (IM1) egy idegen anyahajó volt, és a 2014-es IM2 pedig egy arról távozó szonda.

A 2014-es objektum előkerítése egyébként épp folyamatban van – erre szolgál a Loeb által vezetett The Galileo Project.

Hirdetés

A dokumentumok a mai napig nem jutottak el a nyilvánossághoz.

Hogy az igényelt adatok egy bürokratikus útvesztőben hánykolódnak, vagy akad egyéb szándék a hivatali packázás kapcsán, azt nem tudni, de az biztos, hogy az átláthatóság ilyetén sérülése komoly probléma az emberiség egésze számára.

És ehhez még arra sincs szükség, hogy a 2014-es objektum mesterséges eredetű legyen, hiszen önmagában már az is tudományos szenzáció, hogy azonosítottak egy Naprendszeren kívülről érkezett égitestet, amely ráadásul itt a Földön található meg.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!