CímlapsztorikÉrdekes világ

A pestis egy új, ellenálló, emberek között terjedő törzse kezdett el terjedni – riadót fújt a WHO

A Yersinia pestis egy ellenálló, emberről emberre terjedő törzsét dokumentálták, riadóztatták a WHO-t!

Ha a bubópestis egy fertőzött bolha csípése révén kialakul, és nem kezelik, a tüdőre is átterjedhet, ilyenkor tüdőpestisről beszélünk.

A rettegett pestis újra lecsap

Ez a betegség legsúlyosabb változata, amely gyors terápia nélkül általában halálos.

Hirdetés

A tüdőpestis a légzőcseppeken keresztül már emberek között is képes terjedni.

Dave Wagner, a Észak-Arizonai Egyetem munkatársa és kollégái friss tanulmányukban a pestis egy, bizonyos antimikrobiális szereknek ellenálló típusát fedezték fel és írták le.

A pestisjárványok napjainkban rendkívül ritkák, a szakértők szerint ugyanakkor a betegség Kelet-Afrikában, különösen Madagaszkáron ismét erősödik.

Ijesztő felfedezés

Mivel a betegségre nincs védőoltás, az elhalálozást a gyors diagnosztikával, illetve kezeléssel lehet elkerülni.

A csapat most egy 2013-as járvány betegeinél észlelte a ellenálló törzset, a baktériumot 22 esetnél mutatták ki.

Wagner szerint ez az első alkalom, amikor igazolták, hogy a rezisztens Yersinia pestis emberről emberre terjedhet.

A törzs egy spontán pontmutációval vált ellenállóvá a sztreptomicinnal szemben, általában ezt az antibiotikumot használják elsőként a pestis ellen Madagaszkáron.

A kórokozóra sok más gyógyszer sem hatott, egy másik antibiotikummal, a ko-trimoxazollal viszont sikeresen kezeltek 19 pácienst.

Az érintett pontmutáció a Yersinia pestisnél egymástól függetlenül legalább három alkalommal fejlődött ki.

Hirdetés

Aggasztó jövő: elszabadulhat?

A jövőben egyre biztosabb, hogy nagyon alaposan nyomon kell követni a terjedését, illetve az újra megjelenését.

Elég egyetlen elhibázott döntés, egy nem jól kezelt gócpont, és akár egy tömeges járványt okozó pandémiává is alakulhat.

Éppen úgy, ahogyan a koronavírus járvány esetében 2020-ban megtapasztalhatta a világ.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.