CímlapsztorikEgészségünkTech-Kütyük

A sok mobilozás ijesztő hatása a fiatalok koponyájára: ERRŐL kellene beszélni, nem másról

A modern technológia már a testünket akarja…?

Azt már régóta tudni lehet, hogy a mobiltelefonozás kifejezetten káros “szokás” lehet.

Veszélyes mobilozás?

Rengetegen ugyanis már nem a rendeltetési céljuknak megfelelően használják, vagy pedig állandóan a m mobiljukon csüngenek.

Hirdetés

Azt azonban sokan nem tudják, hogy ezzel milyen hatalmas egészségügyi kockázatokat vállalnak magukra.

Egy firss kuztatás ugyanis bebizonyított valamit: mégpedig azt, hogy az emberi evolúcióra is hatással van, ráadádul hihetetlenül gyors ütemben és rövid idő alatt változtatta meg az ember koponyát…

Megváltoztatja a koponyát

A folyamatosan előredöntött fej miatt egy kisebb szarv nő fiatalok koponyájának hátsó részén – állítja a most megjelent tnaulmány valódi kutatási eredményekre alapozva.

Még röntgenes képeket is közreadtak, hogy bizonyítsák állításukat.

A látottak a világot is ledöbbentették: ebből ugyanis az is nyilvánvalóan kiderül, hogy jóval nagyobb és gyorsabb hatása van a szervezetünkre és az evolúciónkra egy-egy külső környezeti tényező, mint bárki gondolta volna.

Egyes evolúciós változások nem százévekben mérhetők, hanem megjelennek máre gy adott generáción belül.

A fiatal felnőttek koponyáján tapasztalható változás arra utal, hogy a fej előredöntésével járó testtartás, mely a mobilozó vagy tabletező emberekre jellemző, torzító hatással van a koponyájukra.

Az extra csont növekedését ahhoz hasonlítják, mint amikor nyomás vagy kopás hatására bőrkeményedések és tyúkszemek alakulnak ki a bőrön.

Rengeteg más negatív hatása van

Több más igencsak negatív hatása van a mobilozásnak. Egyes megfigyelések alapján nem kizárt, hogy képes lehet viselkedés zavarokat is előidézni.

Hirdetés

Egy másik, sokkal aggasztóbb kapcsolat pedig az agydaganatokkal hozza összefüggésbe.

Amerika kutatók pedig arra találtak erős bizonyítékokat, hogy tartósan zsebben hordva hatással van a spermiumok számára, vagyis rontja a nemzőképességet is.

Érdemes tehát végig gondolni, hogy mennyit mobilozol, és hogy tényleg szükség van-e arra, hogy 0-24-ben a telefonod legyen a legjobb barátod.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!