CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Állatok hordái a Marson? EZT magyarázza meg a NASA! VIDEÓ!

Olyan felvételek készültek, melyeken a felszínen mozgó, ismeretlen lényekből álló óriási hordákat lehet látni?

Szerintetek mi lehet rá a magyarázat?

És a NASA valóban titkolhatja a marsi civilizáció, vagy élővilág egyre nyilvánvalóbb bizonyítékait?

Hirdetés

Ha igen, mi okuk lehet rá…?

A NASA űreszköze rögzítette az alábbi felvételeket, melyek most óriási vita tárgyát képezik.

Egyesek szerint ugyanis könnyen lehet, hogy sikerült megörökíteni az első földönkívüli “civilizációt”.

De legalábbis valamiféle élőlények csoportját, hordáját, vagy vonulását.

Jól látható, hogy ezek az entitások árnyékot vetnek, és mintha valóban mozgásban lennének.

A képek részletesebb elemzését követően egyes biológusok azt mondták, hogy ha valóban élőlények láthatók a felszínről készült felvételen, akkor úgy nézhetek ki, mint az elefántok, vagy vízi lovak.

Jól láthatóan hatalmas méretűek lehetnek.

A Marsnak ma is lehet élő ökoszisztémája – ezt egyre több tudós állítja.

Ahogyan azt is évek óta szajkózzák az ufós konteós körökben, hogy a NASA évtizedek óta tudhat mindezekről, és elég bizonyítékkal rendelkeztek korábban is azzal kapcsolatban, hogy a Mars “él”.

Hirdetés

Azonban bizonyos okokból ezt még nem hozták és nem akarják nyilvánosságra hozni.

Neal Evans amatőr kutató azt állítja, hogy a Mars északi sarkkörének közelében vannak élhető régiók, ahol nagyobb mennyiségben időnként folyékony víz is található.

Itt pedig biztosított lehet az élet az élőlények számára, sőt, az ezen területekről készült képeken gyakran fellelhetők időszakos vízfolyások nyomai is.

Szerinte nyilvánvaló, hogy a Mars fejlett, összetett élőlényeknek ad otthont.

Nemrégiben újabb képek alapján már az is felmerült, hogy akár 250-300 méter(!) magasra is megnövő gombák jelennek meg hosszabb-rövidebb időszakokra a Mars felszínén egyes régiókban.

Mit gondoltok?

Lehet élet a vörös bolygón, és a NASA valóban nem mond el erről mindent?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!