CímlapsztorikÉrdekes világ

Amerikai tudósnő: a földönkívüli védelem céljából vannak jelen a Földön, az óceánokban

Az amerikai tudósnő állításai egybevághatnak a Pentagon és a NASA megfigyeléseivel: döbbenetes ufó felfedés küszöbén vagyunk?

Más civilizációk is élhetnek a Földön, sőt, már évmilliók óta, a kezdetektől itt lehetnek és figyelhetnek minket.

Anna Whitty ufó szakértő állításai ráadásul alátámaszthatják azt, amit a NASA és a Pentagon is észlel ufó jelenségek terén az utóbbi időszakban.

Hirdetés

Az ufó szakérőt nemrég egy olyan elmélettel állt elő, ami azt állítja, hogy az idegenek védelem céljából vannak jelen a világ óceánjaiban, és a Földön mindig is jelen voltak.

Állítólag Whitty állításai egy bizonyos Dr. Shirley Wright hivatalos nyilatkozatára alapulnak, aki állítólag interjút készített az 1947-ben Roswellnél lezuhant földönkívüli túlélő pilótájával.

Az interjúból kiderült, hogy a földönkívüliek tulajdonképpen emberek, csak egy jóval fejlettebb formában léteznek.

Felvetődik az a kérdés, hogy az idegenek talán az emberiség maga lehet egy távoli jövőből.

Az idegen azt állította, hogy nem minden csoportjuk él a Föld felszínén, sok óceáni bázisuk is van.ű

Valamint a felszín alatt is hatalmas kolóniákat létesítettek.

A földönkívüliek felépítéséről vallott Dr. Shirley Wright

Az idegenek megjelenését ismertetve Dr. Wright így emlékezett vissza:

“Nagyon világosak, puhák, szürkés-zöldek voltak.

Vékony, szikár testalkatuk volt, nem volt orruk, de az orrnyíláson kívül kiemelkedő szemük és szájuk volt. Nem volt szemöldökük, de volt fülük és nagy fejük.”

Hirdetés

Ezenkívül Dr. Wright megjegyezte:

“A szemük óriási volt, a legnyilvánvalóbb dolog, amit az arcukon lehetett látni. Barnás-feketék voltak, nagyon sötétek.”

Az öltözékükkel kapcsolatban Dr. Wright megjegyezte:

“Ruha volt rajtuk, nagyon hasonló ahhoz, amit mi öltönynek nevezünk. A szövet azonban számomra, mint vegyész számára ismeretlen volt. Nem hasonlított egyetlen olyan anyagra sem, amelyet felismertem.”

Védelem céljából vannak jelen a Földön

Whitty állítása szerint az ősi idegenek valójában mindig is a Földön voltak és túlélő fajnak számítanak azokból az időkből, amikor kataklizmák bombázták vissza az emberiséget a kőkorszakba.

Az óceánok mélye és a felszín alatti több ezer éves óvóhelyek és barlangok mind védelemként szolgáltak számukra.

Azóta külön civilizációt kezdtek alkotni, és csak ritkán léptek kapcsolatba az emberiséggel mert az időről vagy leradírozza magát a felszínről, vagy egy nem várt kataklizma söpri le és indítja újra az evolúcióját.

Ufó felfedés küszöbén vagyunk?

Mindezek egybevágnak azzal, amit a Pentagon szakemberei és a NASA tudósai figyelnek meg évek óta.

Sorra kerülnek elő ufókról sóló jelentések, különösen sok az óceánokon vagy a partok közelében.

Egyes ufókat pedig az óceán mélyéről láttak “kilőni” a sztratoszférába.

A NASA és a Pentagon az utóbbi időkben nagyon erősen elkezdett foglalkozni az ufó jelenségekkel és az úgynevezett UAP-okkal, azaz azonosítatlan légköri jelenségekkel, mert nem zárható ki, hogy földönkívüli technológia és jelenlét állhat mögöttük.

Ebből kifolyólag sokan úgy gondolják, hogy hamarosan egy nagy felfedés veheti kezdetét, mely során konkrét bizonyítékokat jelentenek be a földönkívüliek jelenlétére a bolygón.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.