CímlapsztorikÉrdekes világ

Az alapjogok szükséges korlátozására hivatkozva ekkortól lehet kötelező a védőoltás

Müller Cecília maga válaszolt egy hivatalos megkeresésre…

Szerintetek sértheti-e az emberek alapjogát az, ha kötelezővé teszik a koronavírust a járványhelyzet leküzdése érdekében?

Mindenkit foglalkoztat és óriási társadalmi vita és felháborodás övezheti majd.

Hirdetés

Müller Cecília ugyanis elmondta, mikortól válhat kötelezővé egy oltás.

Ez pedig pro és kontra heves reakciókat fog kiváltani mindkét táborból.

Eredetileg nyilvánosan fordultak egy kérdéssel az oltás kötelezővé tétele kapcsán a tiszti főorvos asszonyoz, mivel kiderült, hogy lehetőség van rá, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni vakcinát.

Arról még nincsenek részletek, hogy pontosan melyiket, de ha tippelni lehet, akkor a “legjobbat”, azaz a Pfizer vakcináját jelölnék ki erre.

Erre egyébként jogi lehetőség lenne is – mármint, hogy egy oltás bekerüljön a kötelező védőoltások közé.

Ezt biztosíthatná az Alaptörvény és több korábbi alkotmánybírósági határozat is.

A korábbi jog megállapítások kimondták – az Alkotmánybíróság 2007-ben, – hogy a kötelező védőoltás rendszerét az alapjogok szükséges korlátozása.

Ennek azonban feltétele, hogy ez a korlátozás kényszerítő okból történjen (mint most a világjárvány) és az elérni kívánt cél fontossága összhangban legyen az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlyával.

Arról van tehát szó, hogy a védőoltások kötelező jellege bár sérti a páciens önrendelkezéshez való jogát, a közösségi érdek felülírja az egyéni érdekeket.

Hirdetés

Az állam a kötelező védőoltás elrendelésével pedig a közösség érdekében jár el.

Müller Cecília válasza az, hogy a koronavírus oltás akkor válhat majd kötelezővé, ha többet tudunk majd a vírusról és az oltások esetleges hatásairól.

Hogy például a betegség átvészelése mennyi ideig nyújt védettséget.

Valamint amíg önként nem oltatta be magát megfelelő számú ember ahhoz, hogy elég tapasztalatot lehessen összegyűjteni róla, addig nem lehet a kötelező oltások közé bevenni.

De ami késik, nem múlik!

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.