Misztikum

Az Apollo-Holdcsalás: a titok, amit nem mondanak el égi szomszédunkról – nem volt mindig a Föld körül

Valójában a Holdat szándékosan “tették” ide?

Sötét titok a Holdról

A Holdról régóta beszélik bizonyos körök és összeesküvés elmélet hívők, hogy egyáltalán nem az, aminek látszik.

A Hold ugyanis nem csak egy egyszerű égi kísérő, jóval több annál. És egy végzetes titkot próbáltak elrejteni az Apollo-missziókkal.

Hirdetés

Az Apollo Holdra szállás kapcsán ugyanis szintén sok kérdés merült már fel, és az amerikaiak egy jelentős része nem hisz abban, hogy ember landolt volna a Holdon.

Vagy ha igen, akkor nem ott és nem akkor történt, mint ahogyan azt a történelemkönyvek állítják.

A Hold eredete, mely mindent megváltoztatna

Mára már teljességgel nyilvánvalóvá vált, hogy a NASA az 1960-as években súlyos mértékben meghamisította az Apolló-programot (és lényegében minden mást is, azóta is), mégis, elég sok ember fogadja el a mai napig is az állítást, miszerint Apolló-űrhajósok szálltak le a Hold felszínére.

Valójában ez tényleg megtörtént – állítják sokan – de nem akkor és ott, amikor és ahogyan bemutatták annak idején az egész világnak.

Az összeesküvés elméletek hívei szerint a Holdon olyan dolgot találtak valamikor az 1960-as éveket megelőzően, mely az igazi kirobbantója lehetett a nagy űrversenynek.

Ennek lényegében alig volt köze a hidegháborúhoz, a nemeztek közötti rivalizáláshoz.

Egy olyan dologra akartak fényt deríteni, mely az egész emberiség múltjára hatással lehetne. amikor pedig szembesültek vele, jobbnak látták, ha szigorú titok alá vonják az egészet.

Eleve lakott volt a Hold?

A dolog pikantériája a NASA immár 50 éve tartó Holddal kapcsolatos átverésében az, hogy mára már világméretűvé vált az Űrhivatal kinevetőinek száma, s erre számos lapáttal tesz még rá, főleg a marsfotók tömeges hamisítása.

Teljesen nevetségessé váltak azok az űrhajósok is, akik állításuk szerint a Holdon jártak, ám e kijelentésüket már nem voltak hajlandók eskü alatt megismételni a Bibliára.

Hirdetés

A Hold eleve lakott volt.

Egy őscivilizáció nyomai voltak rajta, melyeket már az első műholdak is észleltek, és képesek voltak felvételeket visszaküldeni a csillogó városok fényeiről és a Hold világosabbik oldalán heverő hatalmas romokról.

A Hold-misszió során valójában az első kapcsolatfelvétel történt meg, de ez jóval az 1969-es Holdra szállás előtt történt.

A Hold-missziót, Neil Armstrongék leszállását és felszínre lépését díszletek között kellett megrendezni, hogy nehogy kiderüljön a teljes igazság.

A hidegháború árnyékában ugyanis világméretű pánik tört volna ki, ha kiderül: nem vagyunk egyedül a világegyetemben, ráadásul a fejünk felett élnek idegen civilizációk, minket figyelve, tanulmányozva.

250 millió állampolgár a Holdon

Beköszöntött az Internet-korszak, s hegyomlásként lepleződött le a NASA több évtizeden át tartó csalás-sorozata, amelyet még a mai napig is igyekeznek fenntartani, főleg a marskutatás kapcsán azt, hogy idegen világokra bukkantak, ezekkel kapcsolatot létesítettek és paktumot kötöttek.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy a Hold misszió mögött valójában egy titkos kooperáció áll, mely megelőzte a Holdon élő civilizációval kirobbanó háborút, megvédte az emberiséget.

Azóta legalább 250 millió állampolgár élhet a Holdon, köztük más civilizációk tagjai is, erről a CIA egyik volt embere is beszélt eskü alatt vallva.

A Hold állítólag nem is volt mindig a Föld körül és erre komoly tudományos bizonyítékok is vannak.

A Holdat évmilliókkal ezelőtt “ide tették”, hogy a Földön végbemenő evolúciós folyamatokat figyeljék, tanulmányozzák…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!