Az izlandi mágia sötét lényei: a tilberit csak elhunyt személy bordájából tudták megidézni
Néhány tilberi az Izlandi Varázslat és Boszorkányság Múzeumában, Hólmavíkban van kiállítva.
Kevesen tudják, de a 17. században Izlandon megehetően nagy kultusza volt a mágiának.
Ezalatt mindenféle mágiát érthetünk, a sötét mágiától kezdve a fehér mágiáig.
Bizarr mágiától reméltek gazdagságot
Azonban az izlandiak olyan varázslatokat tudtak, melyek némelyike szinte horrorfilmbe illett.
Nem véletlen, hogy az izlandi boszorkányokat – akik többsége a világ más vidékeitől eltérően férfi volt – rengeteg esetben ítélték máglyahalálra.
Ez azonban nem tántorította el őket a varázslataik kivitelezésétől, mivel az emberek egy része kedvelte őket, hozzájuk fordultak segítségért.
Az izlandi egyszerű pórnép ugyanis mindig is gazdagságról és jólétről álmodott.
Így vált egyre népszerűbbé az úgynevezett “tilberi”.
Az izlandi mágia legbizarrabb részét talán maguk a szertartások jelentették.
Egy bosszúszomjas zombi megidézése például sok köpést és orrváladéknyalást igényelt.
A rítusok többsége persze valójában csak az izlandi folklórban létezett, és valójában sohasem próbálták ki, mégis egyedülálló betekintést enged a kor kultúrájába.
A Tilberi nevű szörnyeteglények legendája
Az egyik legjobb példát az a varázslat jelenti, amelynek során egy „tilberi” nevű, kétfejű, kígyószerű lény megidézése jelentette, aki abban segíthetett az embereknek, hogy kecsketejet lopjanak.
A tilberit a szóbeszéd szerint akkor tudták megidézni, ha ellopták egy, a közelmúltban elhunyt személy bordáját, majd szürke gyapjúba csomagolták a csontot (itt lehetőleg egy özvegy bárányának gyapjúját volt ildomos használni).
Ezt aztán egy nő mellei közé kellett tartani, és a nőnek ezalatt az idő alatt, három vasárnap is ki kellett köpnie az úrvacsorát vagy az ostyát, és meg kellett vele „etetnie” a bálványozott tárgyat…
Amely aztán folyamatosan növekedett, egészen addig, amíg életre nem kelt, és nem kezdte el szopni a nő belső combját, ahol egy szemölcsszerű jelet hagyott.
Amikor elég nagyra nőtt, útnak indult az egyik szomszéd telkére, ahol kiszopta az ottani kecskék tejét, majd amikor egészen megtelt, visszatért gazdájához.
Annyi bizonyos, hogy az izlandiak képzelőerejére nem panaszkodhatunk.
