CímlapsztorikÉrdekes világ

Bekövetkezett egy második Csernobil: radioaktív felhő Európa felett, az oroszok végig lehallgatták!

Kiderült, hogy az orosz hatóságok hallgattak el valami borzalmasat. Borzalmasabbat még Csernobilnál is…

Riasztó tények

2017-ben radioaktív felhő jelent meg Európa felett. A felhő egészségre gyakorolt hatásairól nem sok szó esett, sokak szerint eltusolták az ügyet és az adatokat, nehogy pánik törjön ki.

A forrását próbálták meghatározni, ez azonban először nem sikerült.

Hirdetés

Az erősen sugárszennyezett légtömeg még Németországba is eljutott, érintve számos más országot.

Annyi bizonyos volt ugyanakkor, hogy Oroszország felől érkezett, és “beterítette” Európa egy részét.

Az orosz hatóságok azzal védekeztek, hogy egy régi orosz műhold a forrás, mely radioaktív anyagokat használ fel az energiatermelésre.

Aztán kirobbant a botrány nemrég, mivel szivárgás okait egy nemzetközi kutatás vizsgálta, és az eredményről az Egyesült Államok tudományos akadémiájának folyóirata, a PNAS számolt be.

Második Csernobil

Az 1300 helyről beszerzett adatok alapján végül arra jutottak, hogy a Majak újrafeldolgozóból szivárgott a ruténium, amit vélhetően cérium-144 radioizotóp előállításához használtak.

Erre pedig egy olasz neutrínó-kísérlethez volt rá szükség.

Mindenki szerint nagyon aggasztó, hogy az orosz hatóságok szándékosan hallgattak a problémáról…

Ugyanis sokak szerint ami Majakban bekövetkezett, bizonyos tekintetben még Csernobilnál is brutálisabb volt.

Majak végső titka

Majak az a hely sokak szerint, ahol még a földből is daganat nő…

Hirdetés

Nem véletlen a mondás, mivel sokan tényleg még Csernobilnál is súlyosabbnak tartják, ami itt történt.

Majak létesítménye egy időben annyira titkos volt, hogy még a térképeken sem tüntették fel, míg meg nem történt a baj.

A katasztrófát egy robbanás okozta az egykori Szovjetunió Cseljabinszki területén, az ozjorszki zárt közigazgatási egységben.

A szovjet tervek a kezdetektől fogva mellőzték a radioaktív anyagokra vonatkozó biztonsági előírásokat és figyelmeztetéseket. Ezzel emberek tízezreit tették ki a radioaktivitás veszélyeinek.

A Tecsa folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették annak hűtésére, majd súlyosan szennyezett formában visszavezették…

A vegyi üzem fennállása alatt több baleset is történt, aminek következtében nagy mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel.

Ezek közül a legsúlyosabb az 1957-es Kistim-tragédia, amely azzal véste be magát a nukleáris katasztrófák közé, hogy az okozott kár és nukleáris szennyezés felülmúlta a csernobili katasztrófát!

A katasztrófa valódi helye nem szerepelhetett a térképeken, az atlaszokban feltüntetett legközelebbi város Kistim, így ez lett az évtizedekig elhallgatott nukleáris baleset általánosan elfogadott neve…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.