CímlapsztorikÉrdekes világ

Berki Mazsi gátrepesztése és szülése: hol vannak a gyermekvédő szervezetek?!

“Itt egy öntudatlan emberi lény jogairól beszélgetünk.

Arról a babáról, akire százezres fogadásokat kötöttek, mint egy versenylóra.

Arról a babáról, aki – mint minden újszülött – lilán, véresen, magzatmázasan pottyant ki az anyukájából, és egy rakás elvetemült egy mozi áráért élvezhette a látványt.”

Hirdetés

Ki az az újszülött, akinek karácsony előtt már milliók beszélnek az eljöveteléről? Természetesen Berki Krisztián és Mazsi gyermekére gondolunk, akinek világrajöttét élőben követhettük 1490 forintért egy internetes felületen. Ha pedig a súlyát és hosszát is pontosan megtippeltük, 100 ezer forint ütötte a markunkat.

Na jó, mondhatnánk, de miért is lenne közügy két megalomán celeb nárcizmusa? Az élő közvetítésre azonban nem kevesebb, mint 195 ezer polgártársunk volt kíváncsi – legalábbis ennyi az oldalletöltések száma, de lássuk be, a fenti szám töredéke is aggasztó képet festene

-számol be róla a SzeretlekMagyarország.

Az még csak a legkisebb gond, hogy – a feltételezések szerint – több mint 100 millióval tömték meg Berkiék zsebét. A nagyobb, hogy a bazári látványosság tárgya ezúttal nem szex, ordibálás vagy ármánykodás, mint egy jóféle valóságshow-ban, hanem egy emberi lény világrajötte, akinek élete legelső és egyúttal legintimebb pillanatait sikerült aprópénzre (a sok-sok aprót pedig kisebb vagyonra) váltani.

Szívből kívánom, hogy a most született kislány ne pszichológusra költse ezt az összeget – már ha egyáltalán az ő jövőjét szolgálja majd.

most született Berki-kislány egy saját sorssal rendelkező ember. Szuverén személy. Lehet, hogy imádni fogja a szüleit – még az is lehet, hogy maga is a nyomdokaikba lép majd. Lehet, persze. Egyelőre azonban csak annyi biztos, hogy élete egyik (ha nem a) legtraumatikusabb, legkiszolgáltatottabb pillanatában landolt a nyilvánosság előtt.

Mi lesz a következő? Vajon a szellemi fogyatékos kistesó vagy a demens nagymama bepelenkázására fogunk befizetni? Talán még az is bocsánatosabb lenne, mert a fentiek már nem lesznek abban az állapotban, hogy felfogják: a beleegyezésük nélkül alázzák meg őket.

Egy gyerek azonban erre előbb-utóbb rádöbben majd.

És ne legyenek illúzióink: ha ez még nem recept a garantált pszichés sérülésre, ezt a kislányt csúfolni fogják. Gúnyolni és bántani, gyerekkorától kezdve, kíméletlenül.

Hirdetés

Talán egy elit magániskolában a társai nem nyomják a vécébe a fejét, de az apukája sem fogja tudni előle hosszú távon elleplezni a realitást. Tényleg nem érdemli meg, hogy bárki is kiálljon mellette?

Berkiék kamerás szülése jelenleg téma a komplett magyar bulvár széltében-hosszában. Már az is értesült róla, aki nagyon nem akart.

Vajon milyen ügy méltó a magyar gyermekjogi szervezetek figyelmére, ha nem épp egy ismert emberé, aki az országban elsőként teremt precedenst a fizetős szülőshow-val?

Ugyan milyen helyzetben tudnának ezek a szervezetek a mostaninál nagyobb nyilvánosság mellett kiállni, fellépni a gyermekjogokért?

És vajon miért van az, hogy aki ebben az országban örökbe fogadna egy gyereket, az évekig tartó aktatologatásra, teljes körű átvilágításra, jogi procedúrák tömkelegére számíthat – akinek ellenben saját gyereke születik, az úgy bábozik vele a kamerák előtt, és úgy árusítja ki a gyerekkorát, a magánszférához, a méltósághoz való jogát, ahogy nem szégyelli?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.