CímlapsztorikÉrdekes világ

Biden lesz Orbán legnagyobb rémálma a következő időkben? Pörölycsapás vár Magyarországra?

Ultimátumot adtak a magyar miniszterelnöknek? “Ideje lebontani a rendszerét”?

Piszkos háború jöhet gazdasági és diplomáciai szinten?

Az egész nem most kezdődött, már Bidne megválasztása előtt érdekeseket nyilatkozott többek között a volt amerikai elnök, Barack Obama is.

A demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is, de úgy tűnik, hogy bizonyos államoknak ez gondot okoz – hangsúlyozta Barack Obama volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak (RTVE) adott, szombat éjjel sugárzott interjúban még 2021-ben.

Hirdetés

“A jó hír, ami szerintem várható Biden csapatától, hogy hisznek a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban” – fogalmazott Barack Obama.

Vagyis Biden hadat üzent ezeknek a rendszereknek és egységes álláspont a Fehér Házban az, hogy az Orbánéhoz hasonló rendszereket le kell bontania a nyugati szövetségeseknek, még ha nincs is ilyen nyíltan kimondva.

Már most érezhető, hogy gadzasági, politikai és egyéb területeken komoly háborúr vív a Biden-adminisztráció Orbánék ellen.

Lásd többek között a kettőt adóztatásról szóló törvény egyoldalú felmondását, amit Biden intézkedései tettek lehetővé és ami erős mélyütés lesz a magyar gadzaságnak 2023 végétől.

Célpont: Magyarország, vagy inkább Orbán Viktor

Egyes elképzelések szerint Joe Bidennek már nagyon a “bögyében van” Orbán Viktor és ténykedése.

Korábban Barack Obama alelnöke, fontos embere volt.

Évekkel ezelőtt Obama jelentett ki burkolt hadüzenetet az Orbán-rendszerhez hasonló rendszerek ellen és meghirdette ezek lebontását szerte a világban.

Egyes vélemények szerint Joe Biden a stafétát átvéve megkezdte a háborúját egyelőre csak diplomáciai és gazdasági szinten ezen rendszerek, így Orbán-rendszere ellen is.

Módszeresen célkeresztbe került tehát az utóbbi időkben Orbán Viktor, aki személyesen tett is érte, hogy felhívja a az amerikai pénzhatalmi elit figyelmét.

Hirdetés

Számos amerikai forrás állítja, hogy Orbán Viktorból politikai hullát akar csinálni a Fehér Ház, míg mások szerint ez csak a magyar kormány egyfajta narratívája.

Tény az, hogy Orbán kormánya a Biden adminisztrációt ellen hergel és őket tekinti ellenségnek, szemben mondjuk az oroszokkal, akik lerohantak egy szomszédos országot.

Ezt pedig az amerikai “Nagy testvér” minden bizonnyal nem nézi jó szemmel…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!