CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Bill Gates ismét az egész világot figyelmezteti: ez vár az emberiségre!


“Az emberiség nagy részét elviheti…”

Elmondta azt is, hogy mit és hogyan kellene tervezetten kiirtani, hogy meggátoljuk a sokkal nagyobb katasztrófa kialakulását a Földön, mely rászabadulhat az emberiségre.

Ez várható 2022-ben a járvány kapcsán

A világ egyik leggazdagabb embere, a Microsoft-alapító Bill Gates szerint a koronavírus-járvány okozta halálesetek és fertőzési számok a szezonális influenza által okozott szint alá csökkenhetnek már jövő év közepére.

Hirdetés

Gates szerint – aki a Bloomberg szingapúri gazdasági rendezvényén vett részt – azonban ennek feltétele az is, hogy

ne jelenjenek meg mindeközben új veszélyes variánsok.

Az oltással szerzett és a természetes immunitás mellett megjelentek a szájon át szedhető gyógyszerek is, ezért szerinte a halálozási ráta és a járvány erőssége drámai mértékben fog csökkenni.

Ki kell irtani

A vakcinák kínálati problémái fokozatosan enyhülnek, és olyan kérdések merülnek fel, logisztikailag hogyan lehet megoldani a világon a tömeges oltásokat.

Sok országban azt sem igazán lehet megmondani, mekkora keresletre lehet majd számítani, különösen a szub-szaharai afrikai országok esetében lehet ez igaz.

Hozzátette azt is, hogy

a világnak az influenzát is ki kellene irtania, hogy ezzel is csökkentsék a jövőbeli világjárványok esélyét.

A jövő halálos járványa az emberiség nagy részét elviheti…

Bill Gates azt is többször hangoztatta nemrégiben, hogy a koronavírussal még szerencsénk is van, mert a bioterrorizmus veszélye olyan nagy, hogy lényegében csak idő kérdése, mikor terjesztenek el egy magas halálozási arányú kórokozót “világvége” csoportok a nagyobb nemzetközi reptereken keresztül…

És ha valaki, akkor ha ő mondja, talán most az egyszer érdemes lenne hallgatni rá.

Hirdetés

Hiszen ő volt az, aki 2015-ben egy TED előadásában az elsők között figyelmeztetett egy influenza szerű jövőbeli világjárványra, mintha csak előre látta volna a koronavírus pandémiát…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.