CímlapsztorikÉrdekes világ

Bill Gates titkos szerelmi fészkére derült fény: barátnőt tartott felesége mellett?!

Megdöbbentő részletek derültek ki Gates titkos kapcsolatáról… És egy tengerparti szerelmi fészekre is fény derült.

Bill Gates elmondása szerint a falak között informatikáról és biotechnológiáról folyt a diskurzus.

Néhány napja bombaként robbant a hír, miszerint a Microsoft társalapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates válni készül feleségétől, Melindától. Talán azért is volt meglepő a hír, mert 27 éve tartó házasságuk botrányoktól mentesen zajlott. Eddig

Hirdetés

– írja az Index.

Bill Gates ugyanis beszámolt egy saját megfogalmazása szerint is

„megkérdőjelezhető egyezségről”.

Ennek alapján minden évben legalább egy hosszú hétvégét töltött volt barátnőjével, Ann Winbladdal akkor is, amikor már Melinda volt a felesége.

Tették mindezt egy tengerparti házikóban, amely Corolla városában, Észak-Karolina államban található.

A hétvégéken többek között hosszú tengerparti sétákat tettek, melyek alatt elmondásuk szerint általában a biotechnológia jövőjéről beszélgettek.

Ez a hagyomány évtizedeken át megmaradt, Bill Gates bevallása szerint a házassága idején is.

A ház a barátnő, vagyis Ann nevén van jelenleg, de 2016 óta időnként bérbe is adták.

Az ingatlant „Királyi búvóhely a tengerpart szerelmeseinek” fantázianéven hirdetik az érdeklődők számára.

Hirdetés

A közel 140 négyzetméter alapterületű ingatlan valóban kellemes helyen található, közvetlenül a parton, de meglepően szerény, ha figyelembe vesszük, hogy a világ hosszú időn át leggazdagabb embere nyaralt itt a barátnőjével.

Az alábbi fotók tanúsága szerint egy egyszerű faházról van szó, ami vadonatúj korában sem kívánkozott lakberendezési magazinok hasábjaira, és jelenleg is magán viseli a 80-as, 90-es évek diszkrét báját, amolyan időkapszulaként.

Meglepő továbbá, hogy alsó teraszáról nem a tengerpartot látja a lazuló, sokkal inkább egy homokbuckát.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.