CímlapsztorikÉrdekes világ

Borzalmas: babákat készített a temetőkből kiásott gyerekekből: még zenedobozt is helyezett a mellkasukba – videó

Letartóztatása után saját bevallása szerint 2011 és 2013 között legalább 44 alkalommal ásott ki holttesteket, viszont a rendőrség a házkutatás során “csak” 29 preparált tetemet talált, amik közül volt olyan is – mint ahogy később kiderült – ami kilenc éve a férfi házában volt…

2011-ben bukott le, és amit a házkutatás során a nyomozók a házában találtak…

Nos, attól minden jóérzésű ember bele kifordulna…

Hirdetés

A LENTI VIDEÓ CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK!

Anatolij Moszkvin először mumifikálta a gyermektetemeket.

Ezt követően “preparálta” őket: kifestette az arcukat, berúzsozta szájukat. Ám a történetben még mindig nem ez a legszörnyűbb.

A férfi ugyanis zenedobozt helyezett a mellkasukba, a sírkövükön, vagy a fejfájukon található születési dátumot pedig a hálószobájának falára írta.

A bűnügyi akták és a vádirat szerint összesen mintegy 150 kislány holttestét ásta ki temetőkből, hogy aztán a saját otthonában tárolja őket, és babázgasson velük.

Az egész egy 2002-ben 10 éves korában eltűnt kislány meggyilkolásának ügyével kezdődött.

A kis Olga csak a nagymamájához szeretett volna átmenni, életében először egyedül.

Soha nem tért aztán újra haza, hónapokkal később találták meg a ház padlásán.

A gyilkosának nem akadtak akkor a nyomára.

Hirdetés

2002-ben temették el, de mikor a nyomozók 10 évvel később felnyitották a koporsót bűnügyi bizonyítékokat gyűjtve, már nem volt benne a kislány holtteste…

A koporsója üres volt, a tetején ott tátongott a lyuk, amelyen keresztül a maradványokat kihúzták…

Érdemes megnézni a fenti videót, részletesen számol be az Anatolij Moszkvin ügyről, mely talán a valaha volt legmegrázóbb orosz bűnüggyé lépett elő az utóbbi években…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.