CímlapsztorikÉrdekes világ

Emberkereskedelem állhat a tömegével eltűnő magyarországi gyerekek mögött?

Valójában egy sokkal nagyobb, gyerekekre szakosodott emberrabló hálózat állhat az évente közel kisvárosnyi kámforrá váló magyar gyermek ügye mögött?

Az elmúlt években egyre több rejtélyes, máig megoldatlan ügy borzolta a kedélyeket, melyekben magyar gyermekek tűntek el, és soha többé nem kerültek elő azóta sem.

Azóta persze van olyan ügy, melyről tudni lehet, hogy nincs életben már az eltűnt személy nagy valószínűséggel, de nem találtak holttestet.

Hirdetés

Ilyen Farkas Helga esete, de Ackermann Dávid eltűnése a mai napig vita tárgya..

A lenti mini-dokumentumfilm nagyon jól összefoglalja azt, hogy milyen eltűnési és félig-meddig gyilkossági ügyek történtek Magyarországon, és hogy mi lehetett ezeknek a háttere.

Megemlítve egy globális ember és gyermekrabló hálózat létezését is nemzetközi szinteken.

Ennek karjai mint a polip csápjai, gyakorlatilag minden országba elérnek és jelen vannak.

A hálózatok “fenntartói” azok a gazdag és befolyásos megrendelők, akik között számos politikus és egyházi személy is lehet, sőt, hírességek, pedofilok…

Még az sem kizárt, hogy a Magyarországon nemrég berobban Kaleta-ügy is ennek a nagy kirakósnak egyetlen piciny darabkája…

Magyarországon az eltűnési ügyek mögött többségében azok a gyerekek állnak, akik saját maguk szöknek el a nevelőintézetekből, ezt nem árt tisztázni rögtön.

Így jön ki ugyanis az a több ezres, tízezernél is nagyobb szám évente, ami a gyermekeltűnésekhez kapcsolódik.

Ezen kislányok kisfiúk többsége aztán 24-48 óra alatt elő is kerül.

Hirdetés

Van azonban egy szűk hányaduk, akik soha nem kerülnek elő, és kámforrá válnak….

Láthatatlanok lesznek a rendszer számára…

Iskolák, óvodák és játszóterek környékén vadásznak a gyermekeinkre?

A válasz az, hogy igen, ás nem árt mindig résen lenni.

Fekete furgonokkal járják az utcákat, nyíltan fényes nappal szólítanak le egészen fiatal gyerekeket, főleg lányokat, de a fiúk sincsenek biztonságban.

Meghatározott módszerek alapján dolgoznak.

Van, hogy kutyával édesgetik magukhoz a gyerekeket.

Aztán alig 24 óra alatt gyakran ki is tudják csempészni őket, közben új papírokat kapnak, új személyazonosságot.

De mint írtuk, ez még a “jobbik eset”… A rosszabb az, amikor már hasztalanok, vagy valami miatt nem kellenek a megrendelőnek, és végeznek a gyermekrablók a “feleslegessé vlt áruval”….

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!