CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Bukott angyalokról és földönkívüliekről ír a Biblia? Kitálaltak, erről hallgat a Vatikán?

Tényleg létezhettek a nefilimek?

A Vatikán tisztában van a földönkívüliek létezésével? Megdöbbentő dolgok derülnek ki a Bibliából több kutató szerint is.

A Biblia lehet a végső bizonyíték annak, hogy egykor az emberiség más lényekkel élhetett együtt.

Hirdetés

Jól látszik, hogy a Szentírás tele van rejtett utalásokkal és nem véka alá rejtett nyílt leírásokkal is.

A Biblia ugyanis többek között beszámol óriásokról, egy titokzatos, az emberekre hasonlító, de tőlük mégis megkülönböztethető fajról, mely jelen volt akkoriban a bolygónkon.

“Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is -, óriások éltek a földön.

Ők azok a vitézkedők, akik ősidőktől fogva hírnevesek voltak.”

A Biblia egyszer nefilimként hivatkozik rájuk, majd kvázi soha többé nem kerülnek elő újra.

Hivatalosan…

Ugyanis a Bibliából “száműzött”, a Niceai zsinaton “kiszórt”, nem kanonizált evangéliumokban több említés is van róluk.

Ezek a leírások meglehetősen erősen árnyalják ezeket az óriásokat.

Nem mellesleg egy ilyen nefilim óriási lehetett számos elmélet szerint maga Góliát is.

Hirdetés

Énok könyve például így számol be az óriásokról:

“És teherbe estek, és nagy óriásokat szültek, akiknek magassága háromezer ell [3429 méter] volt” – olvasható a szövegben – “akik felemésztették az emberek minden szerzeményét.

És amikor az emberek már nem tudták őket eltartani, az óriások ellenük fordultak, és felfalták az emberiséget.

És elkezdtek vétkezni a madarak, állatok, hüllők és halak ellen, és egymás húsát falták fel, és itták a vérüket.”

Énok nem volt más, mint Noé nagyapja.

A nefilimek a rendelkezésre álló információk szerint lényegébe bukott angyalok leszármazottai voltak, akik úgy döntöttek, hogy az emberekkel házasodva élnek majd a Földön.

A legelterjedtebb nézetek szerint a bukott angyalok párosodtak az “emberek lányaival”, létrehozva egy természetfeletti fajt, akit nefilimnek neveztek el.

Bár egyes vallási csoportok (akik szó szerint értelmezik a Bibliát) úgy vélik, hogy a nefilimeket nem pusztította el a nagy özönvíz, mert túl magasak voltak, a legtöbben úgy gondolják, hogy Noé bárkáján kívül semmi sem élte túla bibliai özönvizet.

1577-ben Svájcban találtak egy csontvázat, amelyről azt hitték, hogy egy óriásé.

A csontváz “a tanult orvos, Piater számítása szerint nem haladta meg a 19 láb [5,8 méter] magasságot”

– olvasható az énóki leíráshoz képest kiábrándítóan alacsony nefilimről szóló beszámolóban.

Néhány száz évvel később, 1786-ban Johann Friedrich Blumenbach német természettudós rájött, hogy a csontváz valójában egy mamuté, ám a mai napig sonka meg vannak győződve róla, hogy az esetet valójában csak szándékosan eltusolták.

A szkeptikusok szerint a nefilmek és óriások nem létezhettek volna valójában a Földön, már csak a négyzet-kocka szabály szerint sem.

Ugyanis egy tárgy méretének növekedésével a térfogata gyorsabban nő, mint a felülete.

Egy 18 méter magas ember, bár csak 10-szer olyan magas, de több, mint 100-szor annyit nyom, mint az “eredeti”.

Ugyanakkor ma már tudni lehet olyan sírokról, ahol valóban 3 és fél méteres vagy magasabb csontvázak kerültek elő, főleg Kína környékéről.

Egyesek szerint ezek gigantizmusban szenvedő emberek lehettek, mások szerint egy bizarr mutációban szenvedő népcsoport.
A mai napig nincs pont téve a nefilimek létezésének kérdésére.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.