Régóta beszélik, hogy a földönkívüli civilizációk már rég itt vannak és közvetlen módon figyelemmel kísérik az emberiség sorsának alakulását. A
Peter döbbenetes beszámolóval "tért vissza" a másik oldalról. Peter Panagore-nak egy hegy oldalán halálközeli élményben volt része, és ezekben a
Azt állítja, hogy az USA egy titkos űrprogram keretében már rég meghódította a Marsot. Sőt, az emberiség lényegében háborúban áll
Sokáig hitték, hogy átok ül rajta, vagy valamiféle sötét mágia uralja, ma már tudják, mi lehet rá a magyarázat. Az
Az alábbi fényképeket egy brit felfedező, Alfred Isaac Middleton készített még a 19. században, amikor Szumátrában járt, és egy elveszett
Ha bebizonyosodik, hogy valós, akkor nem csak a repüléstörténet egyik legdurvább ügyére kerülhet pont, de egyúttal azt is jelentheti, hogy
Óriási port kavart egy Mexikóban található festmény, mely Jézus mennybemenetelét ábrázolja. „Jézus Krisztus mennybemenetele” (festmény), valenciai (Spanyolország) festő, XIV-XV. század.
A müncheni Max Planck Fizikai Intézet kutatói szerint a halál után egy végtelen túlvilág létezik, el is magyarázták, hogy miért,
Többé nem hallgatnak, azt állítják, hogy a munkaadójuk, az amerikai kormány azt mondta nekik, maradjanak csendben és nem beszélhetnek a
Lehet, hogy a királyi családhoz köthetően két személy valójában egy és ugyanaz?! Az egész világ átverve? Egy olyan titok tárulhat