A világ legrégebbi piramisa lehet az Antarktiszon felfedezett piramis és egy titokzatos ősi város. Egy eddig ismeretlen, szuperfejlett civilizáció bizonyítékait
A végső bizonyíték a túlvilág létezésére…? Azok az üzenetek, amelyeket a kutatónak a másik világból sikerült kapnia, nem különböztek tartalmukban.
A szellemek nehezen tudnak "túlélni" az anyagi világban, de egy élő emberhez "ragadhatnak," életenergiájából táplálkozva. Azáltal, hogy így kiszívják az
Megtalálták az örök fiatalság Szent Grálját, legyőzhetővé válhat a halál. Hátborzongató eredmények jöttek! Magyarok lelhettek rá az örök élet kapcsolójára?
Eredmények igazolják, hogy mégsem hallucinációk a halálközeli élmények. A haldoklók és a halálból visszahozottak TÉNYLEG átélnek dolgokat és látják azt
Egy grúz próféta, aki előre látta a háborút is, megdöbbentő kijelentésekkel állt elő. Elmondta, hogyan fog bekövetkezni Putyin bukása, ami
A kutatók számára az egyik legzavaróbb kérdés az, hogy az építmények hogyan lettek ilyen tökéletesen egymás mellé igazítva. Most fényt
Óriási bejelentés, kis túlzással szinte teljesen ép maradt, maga David Attenborough mutatta be! David Attenborough egy BBC-dokumentumfilmben mutatja be az
A NASA fontos bejelentést tett, ami az egész emberiségre komoly hatással lehet. Szakértők egy része katasztrófára figyelmeztet: „Egy fejlett civilizációval
Drámai felfedezést tettek a tudósok! Megtalálták "mindennek a tervrajzát"…! Talán egy új kísérlet megváltoztatja az általunk ismert fizikát, és a