Az archeogenetika megadhatta a választ arra, hogy pontosan honnan is indult a magyarok szövevényes útja. A legfrissebb eredmények szerint az
Adam Frank, a Rochesteri Egyetem fizika és csillagász professzora elképesztő dolgokat tárt most a nyilvánosság elé… A tudósok szerint lehetséges,
Az emberi faj egy kozmikus amnéziában van tartva, ráadásul ez az amnézia valamikor a távoli múltban szándékosan lett előidézve ismeretlen
Készen állhat a sokat emlegetett térhajtómű az első olyan misszióra az emberiség történetében, mely kivezet a Naprendszerből? A NASA-nál készülőben
Megvan a válasz arra, hogy miért nem találkoztunk még velük: kozmikus rezervátumban vagyunk, megfigyelés alatt? Arra is válaszolt, hogy mennyire
Sajnos a kép árnyaltabb és jóval összetettebb, ráadásul egyáltalán nem kecsegtet jó kimenetellel… Itt van a nyakunkon a járvány, tömegével
A születésedtől fogva egészen a halálodig, minden egyes napod előre meg van tervezve… Egyre több neurológus, idegsebész is hisz a
Egy angol ápolónő megírta, hová távozunk a földi létből. Elképesztő dolgok derültek ki. Egy angol ápolónő tanulmányozni kezdte a halálközeli
Elképesztő történettel állt elő egy nő, aki az orvosok által bizonyítottan a klinikai halálból tért vissza, egy teljesen más tudtaállapotban…
A róla megjelent képek között egyesek komoly kapcsolatot vélnek felfedezni A világot behálózó titkos társaságok "nagykövete"? Vagy az egész csak