Óriási bejelentés, kis túlzással szinte teljesen ép maradt, maga David Attenborough mutatta be! David Attenborough egy BBC-dokumentumfilmben mutatja be az
Ősszel újra elindulhat a "félelem cirkusza" és a covid hatodik hulláma? A szakértők szerint senki sem menekül, ahogy korábban Merkely
A NASA fontos bejelentést tett, ami az egész emberiségre komoly hatással lehet. Szakértők egy része katasztrófára figyelmeztet: „Egy fejlett civilizációval
Drámai felfedezést tettek a tudósok! Megtalálták "mindennek a tervrajzát"…! Talán egy új kísérlet megváltoztatja az általunk ismert fizikát, és a
A köpeny alatt előforduló, tölcsér alakú, gigantikus méretű ősi struktúrák egyike Afrika, a másik pedig a Csendes-óceán alatt húzódik. És
A földönkívüliek mégis olyan brutálisak és vérszomjasak lehetnek, mint az idegen inváziókról szóló filmekben…? Egy UFO kutató mesélte el a
Úgy tűnik, hogy nem fogjuk megúszni…! A közelmúltig kevésbé volt egyértelmű az eredményességük. Kutatásokkal indokolnák, hogy beoltsanak mindenkit? A Lancet
Megzavarhatják az alacsony pályán keringő műholdakat, károsíthatják az áthaladó űrhajókat, illetve befolyásolhatják az emberi szervezet egészségét is. Az elektronesők nem
A szakértők egy része arra hívta fel a figyelmet, hogy visszafordíthatatlan láncreakciót indíthatnak be a természetben és a világban, mégis
Ráadásul bizonyítani is tudják. Régóta figyelhetnek minket, több ezer helyről…?! Egy új kutatásban a csillagászok összeállítottak egy listát, ami olyan