Vajon igaz, amit a Pfizer állítólagos tudósa állít? Mert ha igen, akkor a vakcinagyárak bizniszéről és a profitról szól minden
Ezt nem fogja benyelni a társadalom nagy része…?! Komoly baj lehet ebből, és óriási társadalmi felháborodás. Nem kizárt, hogy az
Ha ez igaz, az alapjaiban változtathat meg mindent… Carlo Rovelli szerint a kvantummechanikai alaptézisek alapjaiban keresendő a látható világ megértése,
Egy óra alatt akár több száz fényjelenség is feltűnik majd az égen! A Drakonidák minden évben október elején tűnnek fel.
Az ára borsos lesz, 21 ezer forint(!) egy tabletta! Az univerzális szuperpirula még Karikó Katalin vakcinájánál is nagyobb dobás lehet
Megvan a rák Achilles-ina! Nincs többé áttét, több millió ember lesz megmenthető! Klinikai vizsgálatuk során elhízott prosztatarákos betegek végeztek 12
Földközeli objektumnak számítanak azok az aszteroidák és üstökösök, amelyeket röppályájuk a Földtől legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az
Azonnal meg kell kezdeni a bolygóvédelmi rendszerek kiépítését - kongatták meg a vészharangot a tudósok. A NASA emberiséget meghatározó bejelentéseket
Megdöbbentő új információk újfent tovább erősítik azt, hogy Kína ténylegesen koronavírus kimérákkal kísérletezett, hogy egyre halálosabbá tegye a vírust. Tényleg
A hunzák és más ősi törzsek 100 feletti átlagéletkora ledöbbenti a tudósokat: Megvan a végső titkuk!
Fogadjuk el, hogy ötven fölött utolér jó pár krónikus betegség, melyek az idővel csak szaporodnak? Élnek a világon olyan kis