CímlapsztorikÉrdekes világ

Csak oltottak szavazhatnának az áprilisi választásokon?

Ha ezt meglépik, az biztosan óriási társadalmi ellenállást válthat ki…

Mióta az oltatlanokat folyamatosan, egyre drasztikusabb és bizarrabb eszközökkel próbálják meggyőzni a politikusok arról, hogy oltakozzanak, folyamatosan felmerült a lehetősége annak, hogyan tudnák a jogaikat és az életüket korlátozni.

Így kikényszerítve, hogy mégis csak beoltassák magukat.

Hirdetés

Kötelezővé nem fogják tenni, legalábbis a választások előtt, ezt még Orbán sem merné meglépni.

Az már más kérdés, hogyha Orbánék nyernek a választásokon, akkor utána a magas társadalmi támogatottságra hivatkozva már simán megteheti és a hideg logika mentén egyesek szerint ez kikövetkeztethető.

Mások szerint úgy lehetne rábírni a társadalmat az oltakozásra, ha a választásokon való részvételt, szavazati jogot az oltottsághoz kötnék.

Persze ezt így direktben szintén nem mernék megtenni, ezért annyit írnának elő, hogy mivel zárt térben történik a voks leadása, ezekben a terekben csak oltottak tartózkodhatnak, oltási, védettségi igazolvánnyal.

A jelenlegi járványhelyzetben a logika mentén ez akár még indokolt is lehetne.

Megint csak azt kell ugyanakkor mondanunk, hogy ez aligha valószínű forgatókönyv, de teljes mértékben kizárni sem lehet.

Mit gondoltok?

Meg merné a hatalom lépni, hogy kizárja az oltatlanokat a választásról, kvázi elveszi a szavazati jogukat?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.