Címlapsztorik

Ebbe mindenki belebukhat: Orbán, Varga Judit, giga kémbotrány van kibontakozóban

Végig megfigyelhettek mindenkit, lehallgatás és bizonyítékok – valaki ledobta az atomot a kormányra?

Ez már a végső kegyelemdöfés Orbánnak? Hasamat nemzetközi visszhangja van a Pegasus programnak, amihez Orbánnak is komoly köze van.

Varga Judit a kérdés és a válasz törlését kérte egy interjúban, amiben azt firtatták, hogy adna-e engedélyt újságírók és ellenzékiek megfigyelésére. Ez közvetlenül akkor történt, amikor most kirobban egy hatalmas botrány, amiben még edward Snowden ismegszólalt.

Hirdetés

Ő volt az az egykor hírszerző munkatárs, aki sikeresen lebuktatta az USA-ban működő NSA hírszerzést is, és elmondta a világnak, hogy tömeges megfigyelést végez Amerika nem csak az országhatárain belül, hanme szerte a boygón.

Ebben “mindenki benne volt”

A Direkt36 információi szerint magyar újságírókat, ellenzékiként beállított üzletembereket hallgattak le az NSO nevű izraeli kibercég Pegasus nevű kémprogramjával, amely okostelefonok feltörésére alkalmas.

Azóta a nemzetözi sajtó is erőrl beszél a Wahsinton Post és rengeteg német lap, de a britek is megszólaltak.

Sőt, mint már említettük Edward Snowden is

Az egykori CIA-s hírszerző Edward Snowden szerint a magyar kormány válasza a legárulkodóbb a megfigyelési botrányban.

„Magyarország a valaha látott legárulkodóbb választ adta a Pegasus-botrány kapcsán feltett kérdésekre. Én is mindig úgy vagyok vele, hogy ha »nincs tudomásom« arról, hogy tettem-e valamit vagy sem, akkor rögtön azt akarom tudni, hogy külföldi kémek szóltak-e róla annak, aki engem kérdez a dologról”

– ezekkel a szavakkal reagált a Magyarországot is érintő megfigyelési botrányra Edward Snowden Oroszországban élő, egykori amerikai hírszerző egy Twitter-bejegyzésében.

A cikk megjelenése után, vasárnap este Stummer János, Molnár Zsolt és Ungár Péter közös nyilatkozatban kezdeményezte a Nemzetbiztonsági bizottság összehívását. A politikusok szerint, ha igaz, ami a cikkben olvasható, akkor az „az elmúlt tíz év után is olyan szintlépésnek tekinthető, ami nem maradhat következmények nélkül.”

Amerika “büntetése” sem maradhat el?

A botrányban arra is mérget vehetünk, hogy az USA és maga Joe Biden is reagálni fog.

Hirdetés

Biden korábban megüzente mindenkinek, aki nem demokratikus jogállamot működtet, hogy a rendszereiket “lebontja”.

Ezt már akkor is sokan úgy értelmezték, hogy nyíltan hadat üzent az olyan vezetőknek, mint Orbán, és ha a kémbotrányban állított vádaknak csak a fele igaz, akkor az amerikai kormányzat akár külső beavatkozást is indíthat azért, hogy a 2022-es választásokba beavatkozzon

-állítják egyes források.

Adódik a kérdés: mi vagy ki és miért pont most, milyen indítékkal húzta be a teljes kormányt a kelepcébe?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!