Tudomány

Egy nemzetközi kísérletben sikerült visszafordítaniuk az időt tudósoknak: elvileg ez lehetetlen, mégis sikerült!

Mindent átírhat, amit az időről és a kvantumfizikáról tudunk…

Nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy gyakorlatilag visszafordították az időt.

Az időutazás álma

Az időutazás mindig is ott volt az ember legvégső vágyai között, akárcsak a repülés vagy az űrutazás.

Hirdetés

A történelmünk és technológiai evolúciónk során az utóbbi kettővel sikeresen megbirkóztunk, azonban az időutazás gondolata mind a mai napig vágyálom maradt.

Egyelőre…

Meglepő felfedezés

Egy nemzetközi tudóscsoportnak sikerült visszaállítania egy kvantumszámítógép állapotát a másodperc egy tört részével korábbira, amivel egy jelentős lépéssel közelebb kerültek annak bizonyításához, hogy az “idő nyila” visszafordítható

– olvasható a Scientific Reports című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban.

“Mesterségesen előidéztünk egy olyan állapotot, amely az idő termodinamikai nyilával ellentétes irányba fejlődik”

idézte Gorgyej Leszovikot, a Moszkvai Fizikai és Műszaki Intézet kvantuminformációs technológiai laboratóriumának (MIPT) kutatóját, a tanulmány vezető szerzőjét az intézet honlapján közzétett közlemény.

A moszkvai intézet, a zürichi Műszaki Egyetem és az amerikai Argonne Nemzeti Laboratórium kutatói tanulmányukban az IBM egy két kvantumbites számítógépét egy jóval bonyolultabb állapotból visszaküldtek egy egyszerűbbe, amivel megsértették a termodinamika második törvényét, amely kimondja, hogy minden valóságos folyamat irreverzibilis…

Azaz egy zárt rendszer csak statikus maradhat vagy idővel a rendezetlenség állapota felé fejlődik.

Az idő visszafordítása

Ezzel gyakorlatilag bemutatták az idő visszafordítását.

Hirdetés

A tanulmány azt is jelzi, hogy az egyes részecskék időbeli visszafordítása valószínűtlen.

Egyetlen elektron izolálása után és annak kiszámításával, hogy mennyi idő kellene viselkedésének véletlenszerű megváltoztatásához a természetben, a tudósok azt találták, hogy szükség lenne az univerzum teljes élettartamára ahhoz, hogy ez a jelenség egyetlenegyszer megtörténjen a másodpercenként tanulmányozott 10 milliárd elektronnal.

Andrej Lebegyev, a tanulmány másik társszerzője szerint az időt visszafordító algoritmus hasznos lehet a kvantumszámítógépek még pontosabbá tételéhez.

Az időutazás gyakorlata

A nagy kérdés persze az, hogy vajon valaha még a ki életünkben lehetséges lesz-e az időben utazni.

Sőt, ha jobban belegondolunk, lehet hogy a kérdésnek nincs is értelme.

ha valaha feltalálják az időutazást, akkor az azt is jelenthetné, hogy már most is fel van találva, azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva nem találkozunk még rejtélyes időutazókkal.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!