CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Egyenesen felénk száguld egy hatalmas aszteroida: nagyobb, mint egy felhőkarcoló

A NASA figyelmeztetést adott ki a január elején megérkező aszteroida miatt.

Az Empire State Buildingnél is nagyobbra becsült aszteroida várhatóan a Föld pályáját fogja érinteni az új évben.

A NASA lázas számolgatásba kezdett és nyomon követik a 2003-as AF23 aszteroidát, amely várhatóan:

Hirdetés

2021. január 3-án vasárnap fog megérkezni bolygónkhoz.

Ezzel az első aszteroida lesz, ami megközelíti a Földet 2021-ben.

A szakértők úgy gondolják, hogy 180 és 390 méter között lehet, még ehhez képest az említett Empire State Building 381 méter magas.

A NASA Aten aszteroidának minősítette, ami azt jelenti, hogy kisbolygónak számít méretei miatt.

Nem tartják valószínűleg, hogy becsapódna a Földbe, de a biztonság kedvéért, mégis szemmel tartják, ha esetleg röppályája bolygónk légkörébe hozná

– írja a Daily Star.

Mozgását is kiszámították, jelenleg 15,2 km/másodperc sebességgel halad.

Az aszteroida 18,9 holdtávolságra közelíti majd meg a bolygónkat, ami nagyjából 5,1 millió km (3,2 millió mérföld) távolságot jelent.

A Földtől való távolsága ellenére a NASA az űrközetet Föld közeli objektumnak minősítette.

Hirdetés

A NASA egyébként minden aszteroidát annak tekint, ami 1,3 csillagászati egységen belül közelít hozzánk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!