CímlapsztorikÉrdekes világ

Egyszerre megható és félelmetes: égő lakásból kiugró gyerekeket mentett meg a tömeg!

Videón az elképesztő pillanatok. Ilyen az, amikor mi emberek képesek vagyunk összefogni!

Miért mindig csak krízishelyzetekben megy ez nekünk???!

A gyerekek sírva, kétségbeesetten kiabáltak, hogy valaki segítsen nekik, majd amikor a sűrű, fekete füst már az egész lakást elöntötte, a 10 éves kisfiú kidobta 3 éves testvérét az ablakon, majd ő is a mélybe vetette magát.

Hirdetés

A gyerekek 12 métert repültek.

Egy szemtanú elmondta, arra lett figyelmes, hogy a gyermekek segítségéért kiabálnak egy harmadik emeleti lakás ablakából.

A beszámolók alapján az idősebb fiú azt kiabálta, hogy nincs kulcsuk.

Az eset Franciaországban, Grenoble városában történt, ám azt egyelőre nem tudni:

Hogy a szülők miért hagyták egyedül a gyerekeket, ráadásul bezárva.

A gyerekek a segítségükre siető emberek karjaiban landoltak, így sérülés nélkül megúszták az esetet.

A hatóságok igyekeznek kideríteni, hogy mi okozhatta a tűzet, illetve, hogy a szülők miért hagyták magukra a gyerekeket.

Valami félelmetes, de nem csak a látottak miatt.

Hanem hogy az összefogás néha még a halált is képes lehet legyőzni…

Hirdetés

Miért mindig csak krízishelyzetekben megy ez nekünk???!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.