CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Elon Musk ledobta az igazságbombát: 1 millió ember titkos üvegkupolák alatt a Marson?

Már rég tudnak egy a Marson élő emberi civilizációról? “Ugyan ki a fene mondja meg, mi folyik a Földtől több száz millió kilométerre?!”

Tényleg idegenek élhettek egykor a Marson?

Valóban létezhetett egy alternatív civilizáció, melynek nyomait már évtizedek óta elkezdték feltárni marsi telepesek az emberiségből “kiválva”?

Hirdetés

Elon Musk ledobatta az igazságbombát arról, mi is zajlik titokban az égi szomszédunkon.

Elon Musk csepegtetett némi infót:

Musk szerint még a mi életünkben lehetnek városok a Marson.

A rettenthetetlen milliárdos a Starship űrhajóflottája segítségével 2050-ig állandó támaszpontot akar létrehozni a vörös bolygón.

“Először üvegkupolák alatt lehetne élni”

– írta Musk egy csütörtöki tweetben, válaszolva arra a kérdésre, hogyan fog kinézni a Marson az élet. “Később a terraformálás a megoldás”.

ő jövő időben beszél, azonban sokak szerint egyszerűen csak “felkészítik” a közvéleményt a nagyobb bejelentésekre.

Ez olyan horderejű dolog lesz ugyanis, ami valóban a feje tetejére állíthat majd mindent.

Állítólag a Holdon már az 1940-es években is járhattak emberek, az Apollo-missziók mind csak a NASA “kirakat” missziói voltak a közvélemény számára.

Hirdetés

Valamivel meg kellett magyarázni azt a rengeteg pénzt és kísérletet, amik a háttérben folytak.

Így a közvélemény egy időre “el lett altatva”. Eközben a Holdon már bázist építettek, egy jövőbeli Mars misszió céljából.

1962-ben pedig megejtették az egyik első ilyen űrmissziót, emberekkel a fedélzeten.

Erről létezik egy állítólag eredeti, azaz valós, kiszivárgott felvétel, amit egy népszerű brit dokumentumfilm műsor is leadott, és a végén azt állapították meg, hogy akár hiteles is lehet, nincs rá ellenérv, hogy hamisítvány lenne.

A felvételen leszállnak a Mars falszínén, ahol azonnal észrevesznek valamit, mely a marsi talajban “túr”, feltehetően valamiféle férget.

Ha ez igaz, akkor évtizedek óta tudnak a marsi életről és arról, hogy nem csak jelenleg, de a múltban, évmilliókkal ezelőtt egy fejlett civilizáció otthona volt.

Vagyis a hatalmas piramisok, városok romjai mind ott vannak a marsi szélviharok és porördögök által keltett törmelékek alatt.

És maga a marsi arc is valós lehet.

Sőt, ami azt illeti, van a NASA-nak feltételezése arról, hogy az emberiség eredeti bolygója valójában a Mars volt, azonban egy kataklizma során elvesztette a légkörének nagy részét, és kozmikus “bárkákon” menekítették át a túlélőket az ősi Földre, ahol újraindult az evolúciónk…

Lehet, hogy Noé özönvíz története valójában a Marson zajlott…?

Rengeteg kérdés merül fel, válaszok azonban nincsenek, csak találgatások…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.