CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Elsötétedik az egész Föld: a tudósok torkuk szakadtából figyelmeztetnek, nagy a baj

Eddig nem ismert jelenség jelezheti a közelgő kataklizmát.

A klímaváltozás olyan láncreakciókat indíthat be, amelyek nem várt következményekkel járnak

– egy friss kutatás például kimutatta, hogy az óceánok melegedése sötétebbé teszi a bolygónkat.

Hirdetés

Ennek pedig hosszabb távon igen súlyos köevtkezményei lesznek.

A kutatók azt vizsgálták 20 éven keresztül, hogy a „földsütés” („earthshine”), azaz a bolygóról visszaverődött napfény mennyisége hogyan változik. Ezt a Hold fényességével lehet mérni, hiszen a Hold csak azért világít, mert a Földről visszaverődő fény rásüt.

A szakértők jelentős változást vettek észre a bolygónk albedójában, ami az elmúlt néhány évben sokkal intenzívebben kezdett el csökkenni, mint a korábbi évtizedekben.

A Föld a napfény mintegy 30 százalékát tükrözi vissza, a friss kutatás becslései szerint ez a mennyiség 0,5 százalékkal csökkent a vizsgált időtartam alatt.

A fő probléma az, hogy ennek a változásnak a nagy része nem a húsz év alatt, hanem az utóbbi három évben zajlott le. 17 éven keresztül szinte ugyanazok az eredmények érkeztek vissza a mérések alapján.

A kutatási időszak alatt a Napból érkező fény mennyisége nem változott olyan mértékben, amilyen mértékben a visszavert fényé, ezért valószínűleg a hiba a második faktorban lehet.

A szakértők azt mondják: a klímaváltozás miatt sokkal kevesebb világos, magas fényvisszaverő-képességű, alacsonyan mozgó felhő képződik, a Csendes-óceán keleti részén például az elmúlt években ez kifejezetten megfigyelhető volt.

A szakértők pontosan ezen a területen mértek magasabb hőmérsékleteket az óceán felső rétegeiben, ami a klímaváltozás közvetlen következménye lehet.

A változások egyébként abban is tetten érhetők, hogy növekszik az az energiamennyiség, amit a bolygó a Napból érkező fénytől tárolni képes.

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy több energia marad a Földön, ami további felmelegedéshez vezethet mind a felszínen, mind az óceánokban.

Vagyis az egész egy végzetesen pusztító, egyre gyorsuló folyamathoz vezethet.

Ami ráadásul megállíthatatlannak tűnik 2100-ra vagy akár hamarabb is lakhatatlanná, vagy legalábbis elviselhetetlenné teheti az életet a Föld felszínén.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.