CímlapsztorikMisztikumTudomány

Eltűnt a világegyetem fele: sokkoló felfedezést tettek a tudósok

Létezhet egy tükörkép világ?

Az anyag és az antianyag szimmetriája régóta alapvető kérdés a kozmosszal kapcsolatban.

A tudósok a legfrissebb eredményeket elemezve ara jutottak, hogy egyre nagyobb a valószínűsége, hogy közel FELÉT sem tudjuk arról, hogyan, miből és mi ként épül fel a világunk.

Hirdetés

A mai napig megmagyarázhatatlan az ugyan is, hogy hová lett az univerzum “másik fele”.

Igen, ugyanis az alapvető képlet értelmében már rengeteg antianyagot, antibolygókat van anti élőlényeket kellett volna találnunk, de legalábbis a létezésükre utaló jeleket.

Az antianyag hozza meg a végső egyensúlyt, a balanszot a mindenségben, enélkül mi és az egész világ sem létezhetne a tudomány jelen állása szerint.

Még sincs meg a kozmosz ezen része, mintha hiányozna a világegyetem fele.

A fizikai törvények rendkívül igazságosak, sőt, az egyik alapvető kiindulópontja a fizikának, hogy mindig mindenhol ugyanúgy működik.

Az alapvető kölcsönhatások és a törvények nem függenek attól, hogy a Földön vagy épp egy csillag belsejében vagyunk, most, vagy egymillió év múlva. Ez szoros kapcsolatban áll a szimmetriákkal, melyek szerepe elvitathatatlan. Wigner Jenő így fogalmazott:

A szimmetriák úgy kormányozzák a természettörvényeket, ahogy az utóbbiak az eseményeket.

Azaz, ha a világ a fizikának engedelmeskedik, akkor a fizika a szimmetriáknak.

Az antianyag felfedezéséből és a szimmetriákból egyértelműnek tűnt: létezhet egy tükörkép-világ, ahol minden ugyanolyan mint a miénkben, csak egy negatív előjellel…

Hirdetés

Az antianyagra is az a fizika érvényes mint ami a hétköznapi anyagra, arra, ami felépít mindent amit érzékelünk magunk körül. Sőt, az antianyag alapvetően megegyezik az anyaggal, leszámítva a töltését, ami ellentétes.

A nagy kérdés a tudósok körében most az: ha minden anyagból épül fel amit látunk, hová lett az antianyag?

Ennek hadászati értelme és jelentősége is lehet: a legnagyobb valaha készített termonukleáris bombát, a 27 tonnás, 50 megatonna erejű Cár-bombát képes lenne kiváltani egyetlen kiló antianyag-bomba.

Létezhetnek valahol valahol a Világegyetem másik felén egész antianyag galaxisok, ahol minden ugyanúgy épül fel, mint a miénkben, csak ellentétes előjellel – erre a következtetésre jutott számos független kutatás.

Sikerült is mesterségesen előállítani antihidrogént és antihéliumot is, és minden jel arra mutat, hogy nem lenne akadálya egy komplex anti-világnak, mégsem találtunk eddig egyet sem.

Túlzás nélkül a létezésünket köszönhetjük annak, hogy valamiért az anyagból felépülő világunk hellyel-közzel stabilnak tűnik, és nem tűnt el egy fényes robbanásban.

A legvalószínűbb elmélet szerint maga az Ősrobbanás hozott egyfajta “antiszimmetriát”, és akkor borulhatott meg valamilyen szinten az egyensúly.

Más elméletek szerint nem kizárt, hogy párhuzamos univerzumok alakultak ki, és ezek némelyike ellentétes a miénkkel, azaz antianyagból épül fel.

Ezek lényegében tükör univerzumok, melyek máshogy viselkednek, mint a miénk, és teljesen más dimenzióban működnek.

A CERN kutató bizakodók, ráadásul ők rendelkeznek a világ egyetlen Antianyag Gyárával és az arra épülő számtalan kísérlettel.

A következő években áttörést érhetnek el, egyszer és mindenkorra választ adva arra, hogy pontosan hol és hogyan működik a tükörkép világ, és hogyan lehet a jövőben “felvenni vele a kapcsolatot”.

Ez egy nagyon izgalmas kérdés, hogy a fizika, vagy a kvantumfizika lehetővé teszi-e a két világ közti átjárást, vagy sem.

A tudósoknak kell ezt majd kiderítenie.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!