CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Elveszett kontinens Európa alatt: megtalálhatták Atlantiszt?

Végre magyarázatot kaphatunk a sok ezer évvel ezelőtti legendára?

Atlantiszról elsőként Platón ógörög filozófus tett említést a Krisztus előtti 4. században, és egy olyan szigetként írta le, amely Héraklész oszlopaitól (feltehetőleg Gibraltártól) nyugatra helyezkedett el.

A hatalmas kiterjedésű, fejlett királyságot – Platón szerint Poszeidón birodalmát – nagyjából 11 ezer éve pusztították el a földrengések és árvizek, lényegében egyetlen nap leforgása alatt.

Hirdetés

Talán ehhez a legendás helyhez van köze annak a felfedezésnek, amely szerint Európa alatt egy elveszett kontinens rejtőzik.

De nemcsak ott, hanem a Csendes-óceán alatt, és más térségekben is, ez pedig új megvilágításba helyezheti Földünk történetét.

Hamar kiderülhet tehát, hogy Platón nemcsak kitalált egy mesét, hanem tényleg igazat mondott, és ami ennél is fontosabb:

Egy fontos problémára, a kontinensek kiemelkedésére és eltűnésére hívhatja fel a geológusok figyelmét.

Egy holland kutató, Douwe van Hinsbergen most éppen a Nagy-Adriának (Greater Adria) nevezett hajdani földrész történetét vizsgálja.

Ez egy Grönland méretű ősi kontinens volt, amely 140–240 millió évvel ezelőtt létezett.

Létezéséről a közvélemény csak 2019 őszén értesülhetett, és azóta folynak a vele kapcsolatos izgalmas kutatások.

A Földközi-tenger mélyén és környékén lévő sziklák, kőzetek tanulmányozása révén jöttek rá a hajdani létezésére.

Ma már azonban nincs rajta a térképen, mert el van temetve, de nem az óceán mélyére, hanem Európa déli része alatt.

Hirdetés

A két földlemez egymásnak ütközött, és a mi kontinensük győzött, míg Nagy-Adria alábukott.

Elképzelhető, hogy ez a sok millió éve lejátszódott esemény ihlette az Atlantiszról szóló legendákat?

Ki tudja – mindenesetre az eltűnt kontinens is rengeteg nyomot hagyott maga után, és minél többet felderítünk ezekből, talán annál többet fogunk megtudni Atlantiszról is.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!