Érdekes világ

Erre már tényleg nincsenek szavak: 12 nap után is találtak túlélőket a földrengés helyszínén

Egyesek szerint Isten végig a kezüket foghatta, más logikus magyarázat már aligha van erre…!

Egy család három tagját mentették ki a romok közül.

Felfoghatatlan, majdnem egy fél hónapot töltöttek a romok alatt étlen-szomjan!

Hirdetés

Még mindig találnak túlélőket a február 6-i, Törökországot és Szíriát megrázó földrengésben összedőlt épületek romjai között.

A Reuters beszámolója szerint szombaton, tizenkét nappal a természeti katasztrófa után egy szír család három tagját, anyát, apát és gyereküket emelték ki élve Antakyában.

Utóbbi azonban később kiszáradás következtében elhunyt.

Nem élte túl az ikertestvére és a nővére sem.

A 7,8-as erősségű földrengés következtében több mint 46 ezer ember vesztette életét, az áldozatok száma azonban még biztosan tovább emelkedik, mivel sokakat továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A földmozgás csak Törökországban 345 ezer lakást pusztított el.

Íme a videó:

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a két érintett országban 26 millió embernek van szüksége humanitárius segélyre.

A török katasztrófavédelmi hatóság vezetője, Yunus Sezer azt közölte, hogy a kutató-mentő munkálatok várhatóan vasárnap érnek véget, azután megkezdődik a romeltakarítás.

Hirdetés

Sok család reménykedik ugyanakkor abban, hogy elhunyt szeretteiket még megtalálják, hogy meggyászolhassák és eltemethessék őket.

Az iszlám hagyományok szerint az elhunytakat a lehető leghamarabb nyugalomra kell helyezni.

Ezt nyugodtan lehet isteni csodának nevezni, hogy valaki 12 nap után élve előkerül a romok közül…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.