CímlapsztorikEgészségünk

Ez a szobanövény csökkenti a rák kockázatát: már tudományos bizonyíték is van rá

Ráadásul képes megtisztítani a lakások levegőjét egyes veszélyes, rákkeltő szennyezőanyagoktól, majd tápanyagként hasznosítani azokat.

A klórral történő víztisztítás nyomán kis mennyiségű kloroform marad hátra a kezelt vízben, valamint megjelenhet benne a járművek kipufogójából származó benzol is.

E két vegyület idővel felszaporodhat a beltéri levegőben a zuhanyzás, ruhaszárítás, valamint a főzés során történő vízforralás következtében, ami azért probléma, mert rákkeltő anyagnak számítanak.

Hirdetés

Nagyon apró méretű részecskékről van szó, ezért a hagyományos légtisztító berendezések nem tudják kiszűrni ezeket.

Nem úgy viszont a Washingtoni Egyetem kutatócsapata által genetikailag módosított szobai futóka (Epipremnum aureum).

A tudósok két évig tartó laboratóriumi munkával tették képessé a növényt arra, hogy kibocsásson egy citokróm P450 2E1 névre keresztelt fehérjét, amely természetes enzimként termelődik például az emberi májban is.

E fehérjesegítségével a szobanövény nem csupán kiszűri a levegőből, de le is bontja mind a kloroformot, mind a benzolt.

Előbbit aztán tápanyagként, utóbbit pedig a sejtfalak képzése során használja fel.

Dr. Long Zhang, a kutatásról megjelent tanulmány vezető szerzője elmondta:

Azért éppen a szobai futókára esett a választásuk, mert egy erős, kevésbé igényes szobanövény, amely többféle környezetben is jól érzi magát, illetve gond nélkül tud növekedni.

Fontos, hogy ez a faj nem virágzik mérsékelt éghajlaton, ennél fogva allergén polleneket sem bocsát ki.

A laboratóriumi tesztek során a kutatók éles helyzetben is összehasonlították az általuk módosított növény légtisztító képességét a kulcsfontosságú fehérje kibocsátására nem képes, eredeti növényéhez képest.

Hirdetés

Mindkét típust lezárt üvegcsékbe helyezték, valamint az otthonokban általában mérhetőhöz képest sokkal magasabb koncentrációban adtak szennyezőanyagokat a fiolák levegőjéhez.

A kísérlet tizenegy napja alatt az eredeti futóka mit sem változtatott a gázok szintjén.

A módosított típus viszont már alig három nap elteltével 18 százalékra csökkentette a kloroform koncentrációját, hat nap múlva pedig már nyoma sem volt a vegyületnek, míg a benzol szintjét nyolc nap alatt 75 százalékkal csökkentette.

Jelenleg azon dolgoznak a szakemberek, hogy alkalmassá tegyék a kiválasztott szobanövényt egy másik gyakori és szintén karcinogén vegyület, a formaldehid kiszűrésére, amely egyebek mellett a dohányfüstben és egyes faipari termékekben is megtalálható.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!