Érdekes világ

Ez lenne a forgatókönyv egy idegen invázió során: kiszivárgott minden

Mi történne, ha holnap bejelentenék a földönkívüliek létezését?

Hogyan hatna a történelmünkre, a fejlődésünkre? És milyen eseménysort indítana el az első nagy találkozás, amikor eljönnének a Földre?

Egy földönkívüli kapcsolatfelvétel lenne, vagy egy invázió, amiről mit sem sejtünk?

Hirdetés

Egy biztos: akárkik is látogatják majd meg a Földet, sokkal fejlettebbek lesznek mint mi, mivel rendelkeztek az ide jutáshoz szükséges technológiával.

És közel sem biztos, hogy békével érkeznek majd, a racionális intelligencia ugyanis nem jár feltétlen együtt az érzelmi intelligenciával.

Előfordulhat, hogy szándékosan a Föld erőforrásaiért jönnek, vagy rabszolga civilizációnak akarják befogni az emberiséget. De még semleges hozzáállással is elpusztíthatnak minket, mint ahogyan a kíváncsi túrázó eltapossa a lába alatt lévő hangyabolyt a felfedezés közben.

Sőt, vannak olyan elméletek is, melyek szerint a kozmosz nem véletlenül annyira csöndes. Valójában minden fejlettebb civilizáció jól felfogott érdeke az, hogy csöndben marad és rejtőzködik a nagyobb, ártó szándékú fajok elől…

Az olyan sáska-szerű civilizációk elől, mint amilyeneket például a Függetlenség Napja című filmben láthatunk.

Stephen Hawking, és számos nagy tudós vélekedett úgy, hogy le kellene állni az űrbe küldözgetett jelekkel és üzenetekkel, mert az idegenekkel való első találkozás olyan lehet, mint Columbus és az indián őslakosok találkozása.

A Föld lakói ebben az esetben az őslakók sorsára juthatnak, és ezzel vége a civilizációnknak.

Mi történne, ha egyik napról a másikra megjelennének?

Képzeljük csak el: itt vannak, fényes, idegen űrhajójukkal a fejünk felett. Mit csinálnánk? Amennyire tudjuk, ezen a bolygón egyetlen kormány sem rendelkezik „idegen köszöntő minisztériummal” vagy profi stábbal arra az esetre ha az idegenek hirtelen megjelennek a horizonton.

Hirdetés

És ez eleve egy nagy gond. Persze lehet hogy csak nem tudunk róla, nincs hivatalos neve, vagy az egész titokban működik, mint ahogyan sok városi legenda kering az úgynevezett fekete ruhásokról is, ami egy külön videót megérne.

Szóval idegen űrhajók jelennek meg a városok felett, és további a Föld felé tartó szerkezetekről számolna be valamennyi űrügynökség és a média. Az országok vezetései próbálnák megnyugtatni a lakosságot, hogy ne törjön ki világméretű pánik.

Tegyük fel, az idegenek nagyon udvariasak voltak, és jelzést küldtek nekünk, mielőtt bolygónk személyes terébe léptek. Mi, átlagemberek nem tudnánk róla azonnal. Mindaddig, amíg a különböző szervezetek által fenntartott megfigyelőközpontok nem ellenőrizték ezt a jelet.

Aztán megtörténik a nagy bejelentés, amikor már minden nyilvánvaló. A TV a rádió és valamennyi csatorna leadja ugyanazokat a tényeket. Valószínűleg nem úgy fog lezajlani, mint a filmekben, hogy megszólal az amerikai elnök, kvázi a Föld nagyköveteként. Valamennyi ország valamennyi államfője próbál majd a lakossághoz szólni, nyugalomra utasítani mindenkit, és egy új korszakról beszélni.

Ezen a ponton azonban a tömeg nem tudna semmit. Rengeteg kérdés merülne fel.

A Földet megtámadták? A világ minden táján működő ügynökségek és országok együtt dolgoznának, hogy gyorsan értékelni tudják a fenyegetés szintjét.

A nyelvészet, a pszichológia, a harc és a biológia szakértőit hívják, és megpróbálják megkísérelni az első kapcsolatfelvételt a Látogatókkal. A szakértői csoportok minden kölcsönhatást feljegyeznének az egyszerű idegen gesztusok és a hallási reakciók elemzésére. Hacsak az idegenek nem teszik meg hamarabb az első lépést.

Ezek segítenek eldönteni, hogy az idegenek békében jöttek-e, vagy komoly károkat szándékoznak tenni. Vannak akik úgy gondolják, hogy a vallási vezetőknek mindent meg kell beszélniük.

Ebben a pillanatban tehát a világ legintelligensebb emberei és számítógépei elemzik az idegenek szándékait, akikről még azt sem lehet tudni, hogyna néznek ki.

Egyes evolúciós szakemberek egyetértenek abban, hogy a fehérjék és a DNS-ek ugyanazok, függetlenül attól hogy hol vannak az univerzumban. Ha ez igaz, az idegen evolúció közel állna az emberekéhez, vagyis nagyon hasonlóak lennének ahhoz, ahogyan mi kinézünk.

De persze semmi sem biztos…

Jön a következő lépés, miközben az egész világ lélegzetvisszafojtva várná azt, hogy mi történik.

Miután a kormányok egyeztették a cselekvési tervet, a média tájékoztatni fogja a lakosságot. Javasolják, hogy mindenki az otthonában bent maradjon, és várja a további utasításokat. Nehéz lesz kiszűrni, mi a valódi hír, és mi az álhír.

Az álhírek terjedésnek indulnak majd tömegével, ami egy bolygóközi háborút is kirobbanthat, ezért a világ kormányai kontrollálni, vagy blokkolni fogják az internetes felületeket teljes egészében vagy részben.

Az emberek egy része már ekkor bepánikol majd, és mindenfélét összecsomagol, és levonul a pincébe, az élelmesebbje pedig a legközelebbi hegyvidék felé veszi az irányt a családjával.

Ugyanakkor a kormányok és a tudományos szakértők megosztják egymással az idegenektől jövő reagálásokat. Innentől az események majd már többféle módon is kibontakozhatnak. Először is előfordulhat hogy nem kapunk hallható vagy vizuális választ. Semmit sem.

Ez bármit is jelenthet: a felderítő űrhajó nem rendelkezik személyzettel a fedélzeten, vagy pedig az idegenek erősítésre várnak hogy megkezdjék az inváziót.

Egy másik lehetőség az, hogy az idegenek válaszoltak és megpróbáltak kommunikálni fegyver nélkül. Ekkor továbbra sem lehet tudni semmit a lehetséges szándékukról.

Figyelembe véve hogy ezeknek a lényeknek van technológiájuk a Földre való utazáshoz, valószínűleg képesek voltak nagyon erős fegyverek kifejlesztésére is.

Ezzel tisztában lennének a világ kormányai, és készenléti állapotba helyeznék a nukleáris fegyvereiket. Ez lenne a legjobb és leginkább romboló fegyverünk ellenük a jelen tudásunk szerint.

Az is egy lehetséges kimenetel, hogy bár az idegenek nem akarnak minket leigázni, mégis olyan mikrobákat, kórokozókat hoznak magukkal a Földre, ami képes az emberiség nagy részét elpusztítani. Bár egy ennyire fejlett faj minden bizonnyal számolna ezzel, ezért szinte biztos, hogy speciális védő illetve űrruhában jelennének meg a bolygónkon.

Az is kiderülhet, hogy a Földön található bizonyos dolgok káros hatással vannak rájuk, ezzel a gondolattal játszott el a víz kapcsán a Mel Gibson főszereplésével készült Jelek című film is.

Ha valóban inváziós szándékaik lesznek, lehet hogy már addig sem jutunk el, hogy az űrhajóikat lássuk. Elektromos impulzus fegyverekkel egyszerűen komplett kontinenseket, nagyvárosokat némítanának el, hazavágva az összes elektromos berendezést amit csak ismerünk, egyetlen csapással visszaküldve a civilizációnkat a kőkorszakba.

De az is lehet, hogy egy ránk kifejlesztett halálos vírust szabadítanának ránk, amelyet a légkörben szétterítve terjesztenének, napok alatt kiirtva közel 7 és fél milliárd embert.

Kevésbé valószínű, hogy nagy űrcsaták szemtanúi lennénk, mint a legtöbb inváziós filmben, mert megelőző erejű és végzetes csapást mérnének ránk, mielőtt bármit léphetnének a Föld katonai erői.

Akkor lenne egyedül esélyünk, ha békés szándékkal érkeznének.

Ebben az esetben azonban szintén léteznének olyan csoportok, akik nem fogadnák őket szívesen, vallási vagy egyéb meggyőződésből. Minden bizonnyal lennének támadások az űrhajóik ellen, különféle merényletek, melyek helyi háborút robbanthatnának ki, ami könnyen végzetes ellentétekhez vezetne.

A vallások hogyan számolnának el azzal, hogy léteznek más lények is, akiket valaki, vagy valami ugyanúgy megteremtett, mint az embert…?

Hogyan hatna az emberek felfogására, a világban elfoglalt szerepünkkel, jelentőségünkkel kapcsolatban?

Itt maradnának és egy részük beilleszkedne? Mire taníthatnának meg minket, és mit tanulhatnának ők tőlünk…?

Jól látszik, hogy mennyire beláthatatlan következményekkel járna az, ha hirtelen betoppannának a Földre…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.