Misztikum

“Ez vár minket az út végén” – halálból visszatérő nő vallotta be, mit élt át odaát

Emily Hayes megdöbbentő halálközeli élménye olyan elképesztő és tanulságos lehet sokak számára, hogy érdemes lehet mindannyiunknak elgondolkodni a látottakon, olvasottakon.

Emily egy súlyos tüdőgyulladás félrekezelésének következtében került lélegeztetőgépre, majd tovább romlott az állapota.

Egy ponton túl az orvosok azt mondták a hozzátartozóknak, hogy Emily, a két gyermekes családanya már nem biztos hogy visszatér az életbe.

Hirdetés

Kómába esett, majd egy ponton klinikai értelemben is halott volt összesen 15 percen át.

Emily utólagos elmondása alapján azonban ebben a 15 percben nagyon is tudatánál volt és egy teljesen más világ tárult elé.

“Mindenhol fény volt, melegséget éreztem és olyan boldogságot éltem át, mint az életemben talán soha”

– jegyezte meg.

Létezik az alagút a fehér fénnyel és szerinte pont olyan, mint amilyennek más visszatérők is elmondják.

Ahogy az alagút végéhez közeledik az ember, úgy kezdi meghallani az elhunyt szeretteinek a hangját akik beszélnek hozzá.

Az elhunyt szeretteink arcát Emily szerint felismerjük és mindenki abban az életkorban van jelen, amelyben meghalt, vagy amit kiválasztottak neki.

“Azt mondták, itt mindenki örökké él, soha nem kell elbúcsúzniuk egymástól” – emelte ki Emily.

Akiknek nem jött még el az ideje, vagy dolga van még az élők világában, azok nem tölthetnek sok időt a Mennyben, csak ideiglenes vendégeknek számítanak.

Hirdetés

“Mamán, aki 25 évvel ezelőtt hagyott itt minket, azt mondta, hogy vissza kell mennem hogy leéljem az életemből az ami még hátra van, mert feladatom van” – mondta.

“Ez vár minket az út végén” – tette hozzá.

Em ly beszámolóját a szkeptikusok szerint nem lehet bizonyítani, így akár az agy oxigénhiányos állapota miatt is bekövetkezhetett.

Sokan azonban szentül hiszik azt, hogy valósa az Emily által átélt dolgok.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.