Tudomány

Felgyorsult katasztrófák, rendszerszintű ökológiai összeomlás: a klímaváltozás végső jeleit érzékelik világszerte

Van még ebből visszaút? Most már hetente okoz mérhetetlen pusztítást az időjárás.

Bolygó szerte közel a fordulópont

Egy hajszálnyira vagyunk attól, hogy minden visszafordíthatatlan legyen. Ez azt jelenti, hogy attól a ponttól kezdve a klímaegyensúly végleg megborul.

Egyesek szerint ez már rég bekövetkezett, mások azonban bizakodóbbak, és azt mondják, hogy még 2-3 éve lehet hátra az emberiségnek addig.

Hirdetés

A lényeg az, hogy már senki sem gondolkodik évtizedekben, ez pedig súlyos és aggasztó előjel.

Klímavédelmi akciócsoportot sürgetnek

„A klímaváltozás gyorsabb ütemben halad előre, mint mi” – ezekkel a szavakkal csúcstalálkozót hívott össze New Yorkba szeptember 23-ra, mivel egyes országok nem tartják be a 2015-ös párizsi klímaegyezményt.

Annak a legfőbb célkitűzése, hogy 2100-ig 2 Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest. A kívánt cél azonban másfél fok.

„Tudatában vagyunk azonban annak, hogy ha még teljes mértékben is betartjuk a párizsi megállapodás kötelezettségvállalásait.

Így is legalább 3 Celsius-fokos növekedéssel kell szembenéznünk az évszázad végére, ami katasztrófát jelentene az élet számára”.

Az ENSZ-főtitkár arról is beszélt, hogy a helyzet csak rosszabbodni fog, „hacsak nem cselekszünk ambiciózusan és sürgősen”.

Klímavészhelyzet

Egyértelmű, hogy egyfajta klímavédelmi vészhelyzet áll fenn. Egy olyan vészhelyzet, aminek nem vehetjük lejét csak úgy, és aminek már az elmúlt 5-10 évben alaposan megmutatta a bolygónk a “foga fehérjét”.

Korábban csak néhány évente voltak nagy viharok, óriási, heteken át tartó hőhullámok, vagy özönvíz szerű esőzések.

A klímaváltozás abban a kritikus állapotában vagyunk már, hogy hetente zajlanak le hasonlók világszerte…

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!