CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Földönkívüli DNS van belénk kódolva, az idegenek egy “aláírást” hagytak a génjeinkben – állítják a tudósok

Mi lehet az emberi genom máig megfejtetlen szekvenciája, mely a jelek szerint a Földön kívüli eredettel rendelkezik?

A 37-es szám lehet a kulcs, ami újraírhatja az emberiség eredetét.

A csillaggyermekek generációinak világát éljük. Egyre több olyan gyerek születik, akik különleges képességekkel rendelkeznek.

Hirdetés

Az első indigók a 60-as évek végén, a 70-es évek elején kezdtek leszületni ide a Földre. Őket korai indigóknak nevezzük.

Talán még nem teljesen indigók, de erőteljes indigó-tulajdonságokat hordoznak.

A 80-as években kezdtek az indigógyermekek nagyobb számban megszületni.

Ők lehetnek azok, és voltak is azok, akik komoly változásokat hoztak az emberiség életében, és utat mutatnak a modern generációik a tudomány számára, hogy az emberiség felvilágosodjon

Ismeretes, hogy az emberi genetikai kódban vannak olyan szekvenciák, főleg egy bizonyos szekvencia, mely úgy tűnik, mintha nem is emberi lenne, vagy legalábbis földi eredetű.

Azt is bebizonyították, hogy a 37-as szám rendszeresen visszatérő szám a genetikai kódunkban, mintha csak valamiféle szignó lenne.

Maxim Makukov és egy matematikus, Vlagyimir shCherbak felfedeztek valamit a genetikai kódban, ami intelligens jellegű, azaz olyan, mintha egy aláírás lenne, egy biológiai aláírás az emberi genom belsejében.

“Olyan lehet, mint amikor valaki szignózza a kész alkotását egy múzeumi kiállítás előtt” – állítják

Nem tudni, hogy mi céllal van ez belekódolva, ugyanis a belekódolt valami nem más, mint egy szám. talán valamifajta üzenet is lehet, vagy egy válasz az élet végső értelmére.

Hirdetés

Sokak szerint ez kapcsolatban van a csillaggyermekek genetikai állományával, különleges képességeivel is.

Egyes teóriák szerint a csillaggyermekek genetikai kódjában a 37-es szám sokkal jobban érvényesül, ezáltal olyan képességeik szabadulnak fel, melyek egyébként minden emberben megvannak, de nem tudjuk őket tudatosan használni.

A DNS elemzések során 37 fehérjét találtak, melyek újra és újra felbukkannak az emberben.

A molekuláris teret pedig 74 aminosav tölti ki, ami szintén nem véletlen, ugyanis ez a 37-es szám kétszerese.

A kodonok – amik gyakorlatilag kódolt aminosavak – atommaghoz mért tömege 1664 egység, ami szintén a 37-es szám többszöröse.

Ilyen véletlen összefüggések aligha létezhetnének genetikai szinten, és ez kimeríti a statisztikai véletlen fogalmát.

Ezek mind megtalálhatóak sokkal nagyobb arányban és valószínűséggel a csillaggyermekek genetikai kódjában –

állítják a tudósok, akik most olyan genetikai vizsgálatokat szorgalmaznak a jövőbe, amivel a végére járhatnának a csillaggyermekek különleges képességének, kognitív tehetségének a titkára.

Valaha bolygónk jövőjére vonatkozó sötét jóslatok (pl. Nostradamusnál), a Föld lehetséges sorsát jövendölték meg.

Valamikor a 80-as években azonban több ember, több lélek összegyűlt, és kérést intéztek az Univerzum felé, hogy hadd teremtsünk magunknak egy másfajta jövőt.

Ez meghallgatásra talált, és azóta a csillaggyermekek azon munkálkodnak, hogy jobb világot teremtsenek, és az emberiséget egy magasabb szintre emeljék.

Nagyon valószínű, hogy génjeik, és az emberiség egy bizonyos genetikai kódja földönkívüli eredetű.

Arra viszont egyelőre még nincs meg a válasz, hogy, hogyan került be ez a gén, és a csillaggyermekekben miért aktiválódott.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!