Érdekes világ

Németh Lajos fontos dolgot mondott a szupercelláról ami hazánkat sújtja

A híres meteorológus megszólalt a Magyarországot érintő árhullámmal kapcsolatban.

Az elmúlt napokban óriási áradások voltak Nyugat-Európában, főként Németországban, Hollandiában és Belgiumban.

A helyi folyók rendkívül sok helyen kiléptek a medrükből, a nyomában rettenetes vagyoni károk keletkeztek, nem beszélve hány emberéletet követelt a katasztrófa.

Hirdetés

Az Index ez ügyben megkérdezte Németh Lajos meteorológust, aki elmondta:

Nálunk nem kell nagy árhullámra számítani, azzal együtt sem, hogy a csapadékmennyiség jelentős volt a napokban.

Nyilván ránk is hatással vannak a történtek, emelkedett a Duna vízszintje, de árvízvédelmi készültségre nem lesz szükség.

Ugyanaz a szupercella keringett felettünk, mint odaát, de már gyengült az ereje. Utánpótlástól és katasztrófától nem kell tartani.

Helyenként nálunk is 50–70 milliméter csapadék esett, de mivel száraz volt a talaj, nem éreztük meg.

ETTŐL FÜGGETLENÜL VILLÁMÁRADÁSOK BÁRMIKOR LEHETNEK.

Azt ki kell emelni, hogy Baranya megyében 100 milliméter eső esett két hónap alatt, ami azért is kiemelkedő, mivel a területen az éves csapadékmennyiség 400 milliméter.

Megkérdeztük az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét, Siklós Gabriellát is, aki szintén nyugalomra intett mindenkit.

Nem lesz semmiféle áradás, nem kell tartani a Németországban történtektől.

Hirdetés

A Duna vízszintje azért emelkedett minimálisan, mivel Ausztriában sok eső esett, de ez mindössze 1-2 centi. Szóval pánikra semmi ok.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.