MisztikumTudomány

Földönkívüli élet a Földön: megfejtették az élet eredetét, valójában mindannyian földönkívüliek vagyunk

Most már biztos: az élet teljesen máshol fejlődhetett ki, más civilizációk is létezhetnek! A Föld mesterséges “megtermékenyítése”…

Idegen eredetű lehet a földi élet

Elsőre meglehetősen furcsán, már-már ijesztően hangozhat, hogy a földi élet alapja földönkívüli forrásból eredhet, pedig nagyon nagy a valószínűsége ennek a legújabb kutatások szerint.

A Földön bár az élet építőkockáinak egy része jelen volt a bolygónk kialakulása után, mégis szükség volt egy külső tényezőre, mely beindította azt a bizonyos “gyújtózsinórt”, mely végül a jelenleg ismert élővilágot eredményezte.

Hirdetés

Ez pedig a friss eredmények szerint a kozmosz távoli világából, ismeretlen csillagmezők felől érkezhetett a Földbe becsapódó üstökösökön keresztül.

Az emberiség eredete is földönkívüli

Oba Jaszuhiro, a Hokkaidói Egyetem munkatársa szerint adataik alapvető kérdésekre adhatnak választ az emberiséggel kapcsolatban, így arra, hogy a Naprendszer fejlődése során kialakult szerves anyagok miként járultak hozzá az élet megjelenéséhez.

Az egésznek az alapja onnan indult, hogy nemrég kísérletek során sikerült szimulált gázos környezetben kimutatniuk a DNS és az RNS alapját jelentő anyagokat.

Ilyeneket pedig az űrben keringő aszteroidák, üstökösök tartalmaznak és szállítanak, vagyis úgy funkcionálnak, mint az élet “vetőmagjai”.

Ahová becsapódtak, és megvoltak a megfelelő tényezők, egészen biztosan kialakult az élet.

Létezhetnek más civilizációk is

Ez azonnal magával is vonja azt, hogy más földönkívüli civilizációk is egészen biztosan létezhetnek. Több ezer exobolygót fedeztek fel csak az elmúlt pár évben, a számuk pedig folyamatosan növekszik.

Ezek jelentős részéről derült ki, hogy az életre alkalmasak lehetnek és a lakható zónákon belül helyezkednek el a csillagaikhoz viszonyítva.

Egy részük epdig vizet is tartalmazhat.

Sőt, nemrégiben a Titkokszigete is írt róla, hogy az egyik exobolygó légkörében vízpára jelenlétét mutatták ki, így szinte biztos, hogy van valamilyen szintű élet rajta.

Hirdetés

A Föld mesterséges “megtermékenyítése”

Sokak szerint az sem kizárt – bár ez az elmélet nem bizonyított – hogy ezek az üstökösök nem minden esetben – talán a Föld esetében sem – voltak a véletlen műve.

Elméletben megtörténhetett az is, hogy szándékosan “termékenyítették meg” a bolygónkat az élet “gyújtófolyadékával”, melyeket üstökösökbe “zártak”.

Ha ez így volt, akkor másik értelemben is földönkívüliek lehetünk, elvégre ki tudja, honnan származhatott az az építőkocka, mely ideérkezve aztán mindent elindított.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!