CímlapsztorikEgészségünkÉrdekes világ

Bizonyíték: a kannabisz legalább 40 féle gyógyszert helyettesít -avagy amiről hallgat a gyógyszeripar

A hallgatás oka pedig a piszkos anyagi érdekek és a profit…

A kannabisz elhallgatott gyógyhatásairól ma sem “illik” beszélni

Tény, hogy az orvosi kannabisz felhasználása kezd egyre népszerűbbé válni, kezd úgymond előre törni.

Azonban még mindig nem széleskörű ez a használat, ráadásul a gyógyszeripar szándékosan “tett szájkosarat” a kannabisz gyógymódokra.

Hirdetés

A kannabisz ugyanis bizonyíthatóan legalább 40 féle betegségre jó, vagyis ennyi, vagy még ennél is több gyógyszert tud helyettesíteni.

Ez pedig azt jelentené, hogy ennyiféle gyógyszer forgalma csökkenhetne drasztikusan, ha ezeket kannabisszel váltanák ki a betegek.

A gyógyszeripari elit pedig összezár, mindent megtesznek azért, hogy minél tovább rajta maradjon ez a bizonyos “szájkosár” azon a kutyán, melyet már rég ki kellett volna ereszteni a szabadba, ugyanis milliók életét tehette volna jobbá, még többeket mentett volna meg a haláltól is akár.

40 féle gyógyszert válthatna ki

A nyers kannabisz nem pszichoaktív. A benne található jótékony vegyület a kannabidiol (CBD).

A CBD áthidalja a neurotranszmissziós hézagokat a központi idegrendszerben, beleértve az agyat is egy kétirányú kommunikációs rendszer biztosításával, mely teljessé teszi a pozitív visszacsatolási hurkot.

Dr. William Courtney a Cannabis International alapítója, aki a nyers kannabisz gyümülcslé fogyasztásának legnagyobb támogatója. Betegei (és felesége) is a szószólóivá váltak, miután egy videóban elhangzott bizonyságtétele egyre népszerűbbé vált.

Ahogy egy kutató is, Kristen Peskuski, akit rheumatoid arthritissel diagnosztizáltak 16 évesen. Emellett szisztémás lupus, endometrózis, és számos egyéb betegség is fennállt nála.

Végül legalább 40 gyógyszer szedésétől szabadult meg vele… ezek nagy része pedig erős májkárosító gyógyszer volt hosszú távon, amiket receptre lehetett felíratni.

Dr. William szerint a kannabisz leve hatásos lehet még az agytumorok esetében is, holott ez az egyik leghalálosabb daganatfajta, melynek a gyógyulási mutatói borzalmasan rosszak.

Hirdetés

A gyógyszeripart veszélyeztetné, ezért nem kapott még teljes “zöld utat”

Azt már tudjuk, hogy a vényköteles gyógyszerek több mint 100 ezer embert ölnek meg minden évben, és a növényi alapú étrend megakadályozhatja a krónikus betegségek miatti halálesetek több mint 60 százalékát.

Itt az ideje, hogy felhagyjunk a kannabisz megbélyegzésével, az egyetlen ok, amiért ilyen negatív módon tekintünk rá az, hogy több iparágat is veszélyeztetne, beleértve a gyógyszeripart.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.