CímlapsztorikÉrdekes világ

Földönkívüli üzenet: “30 ezer éve száműztünk titeket a Földre, eddig ötször buktatok el”

Az idegenek üzenete szerint az emberi civilizáció túl romboló ahhoz, hogy kapcsolatba léphessen másokkal, és 30 ezer éves büntetésünket töltjük a Földön.

A kezdetektől fogva figyelnek minket, és ötször kellett már minket eltörölniük…

Az ősi földönkívüliek folyamatosan azon dolgoztak, hogy az emberiség egy új generációját, egy magasabban fejlett civilizációt neveljenek ki belőlünk.

Hirdetés

Ez azonban öt alkalommal fulladt kudarcba. Jelenleg pedig egy másik, túlélő emberi generáció kapott lehetőséget a Földön.

4 erőszakos faj van a kozmoszban, ebből az egyik az ember – így emlékeznek meg róla az ősi hopi indiánok is, és az egykor őket látogató csillaglények is.

A földönkívülieknek világos üzenete van az emberi faj múltjáról.

“Nem a szülőbolygótok eme planéta. A Föld egy karantén, egy börtön a számotokra, ahol meg kell tanulnotok a a környezetetekkel összhangban, harmóniában élni.

Amíg ez nem működik, amíg a rombolást részesítitek előnyben, amíg a pénzrendszer határozza meg a világotok, addig itt kell raboskodnotok a Földön.

Meg kell tanulnotok jól sáfárkodni vele, ha elpusztítjátok, az utolsó előtti pillanatban újra el fogunk titeket pusztítani, hogy aztán létrehozzuk a hatodik Ádámot és Évát, hogy újra próbálkozhassatok.

Ötször már megtettük, meg fogjuk tenni újra és addig csináljuk, amíg egy magasabb szintű civilizációvá nem léptek elő, tanulva a múltbéli kollektív hibáitokból…

30 ezer éve űztünk ide titeket, mert már veszélyt jelentettetek más civilizációkra nézve is.

Egykor egy nagy erejű sáska civilizációvá váltatok, a galaktikus szövetségnek kellett visszavernie az emberiséget az univerzum különböző szegleteiből, mert túlszaporodtatok, azt hittétek, hogy mindent lehet, és hogy a kozmosz urai vagytok.

Hirdetés

Ha valóban az univerzum részévé akartok újra válni, túl kell lépnetek a saját árnyékotokon…

Ideje a felemelkedésnek.”

Sokak szerint mivel az üzenet eredete ismeretlen, ezért érdemes mosolyogva és fenntartásokkal kezelni.

Aligha földönkívüli maga az üzenet, de a tartalma mindenképp óriási hatással lehet az emberiségre.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!