CímlapsztorikÉrdekes világ

Földönkívüliek üzenhettek az emberiségnek: 4 ezer éves üzenet ért ide, elindult a visszaszámlálás a fajunk számára?

Az üzenet egyértelmű és túl szabályos? Tényleg “itt a vége”?

Natasha Hurley-Walker ausztrál asztrofizikus elmondta a részleteket.

Egy közel 4000 ezer éves üzenetet egyenesen az emberiségnek címezhettek.

Hirdetés

Amikor 1977-ben útnak indítottuk a világűrbe a két Voyager-űrszondát, mindegyiken egy-egy 30 centi átmérőjű aranylemezt is elhelyeztünk, rajtuk alapvető adatokkal az emberiség történetéről.

De vajon képesek lesznek-e megfejteni az értelmét azok, akik esetleg rátalálnak?

Nem valószínű, hogy a több mint 40 éve az űrben utazó Voyagerek üzenetére kaptunk válasz, bár a jövőben ez sem lehetetlen.

4000 fényév távolról érkezik, 18 percenként ismétlődik

A most érzékelt üzenet ugyanis legalább négyezer éves.

A csillagászok mindezt úgy számolták, ki, hogy megnézték, hány fényévre van a forrás, ami felől elindult a Föld irányába ez az üzenet.

4000 fényév.

A hírforrás mintegy 4000 fényévnyire található tőlünk, ott van az a hihetetlenül gyorsan pörgő objektum, amely szabályos időközönként, 18 percenként bocsát ki rádiójeleket.

Eleinte felmerültek különféle természetes magyarázatok, ám ezek egyike sem állta meg teljes mértékben a helyét.

Nem kizárt, hogy valóban az emberiségnek címzett üzenetről van szó

Natasha Hurley-Walker ausztrál asztrofizikus elmondása szerint a rádiójel észlelésekor kiverte a hideg veríték, és azt kérdezte magától, vajon tényleg most jöttek rá, hogy „az igazság odaát van”?

Hirdetés

Kutatók nem szoktak ilyen lelkesek lenni, igyekeznek végig megtartani a kételkedésüket, ezért is tarthatjuk fontosnak a mostani felfedezést.

A szakembereknek jelenleg kevés eszköz van a kezükben arra, hogy idegen civilizációkkal létesíthessenek kapcsolatot, hiszen ehhez az emberi technológia még nem elég fejlett.

Egy biztos: ha valóban egy idegenek által nekünk címzett üzenetről van szó, akkor itt a vége, egy korszak érthet véget.

Az a korszak amikor az emberiség még azt gondolta, hogy egyedüli értelmes faj a világegyetemben.

A legbiztosabb üzenetváltási módnak most a szabályosan ismétlődő rádiójeleket tartják, hiszen azok gyorsan át tudnak száguldani az űrön, könnyen befoghatók, és a periodikusság révén egyértelműen jelezni tudja vele a másik fél, hogy értelmes lény, aki kommunikációs partnert keres.

Azt azonban korai még kijelenteni, hogy ez lenne az első valódi kapcsolat felvétel.

A következő hetekben, hónapokban fog pont kerülni a felfedezés végére, és ha úgy adódik, akkor óriási bejelentések várnak az emberiségre a földönkívüli civilizációk létével kapcsolatban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!